Itthon MTI 2013. szeptember. 26. 17:57

"Nagyon durva és kemény kampányra készülünk"

Az elmúlt hetek több időközi választásának eredménye is azt mutatja, hogy a Fidesz legyőzhető, a bajai példa is megmutatta, hogy "nincs okuk az elbizakodottságra" - legalábbis Bajnai Gordon szerint.

Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével közösen tartott sajtótájékoztatót, amelyen együtt mutatták be a Veszprém megyei egyéni választókerületek baloldali képviselőjelöltjeit. A négy választókerületben szocialista, egyben pedig az Együtt-PM jelöltje indul.

A sajtótájékoztatón Bajnai Gordon a hétvégi bajai választással kapcsolatos eseményekre utalva azt mondta, hogy az megmutatta, milyen kampányra kell készülni, a "tahóság és a szélsőség politikáját emelte közéleti rangra a Fidesz".

Az ország több pontját bejáró jelöltbemutató körút első állomásán - amelyen tucatnyi, táblákkal és libákkal érkező demonstráló is várta a résztvevőket - az Együtt-PM vezetője azt mondta: Baján az ellenzéki jelöltet női mivoltában "a bajai polgármesterhez közvetlenül kötődő portálon" is megalázták, tüntetéseket szerveztek, amelyeket a Fidesz központjából "vezényeltek". 

MTI / Koszticsák Szilárd

Kubatov Gábor, a "Fidesz pártigazgatójának jobb keze személyesen irányította a hadműveletet", amelyben jobbikos vagy korábbi jobbikos képviselőkkel, párttagokkal működött együtt. Képi bizonyíték van arra, hogy "a Fidesz a lejárató kampányában szélsőjobboldali nagykoalíciót kötött a Jobbikkal" - hangoztatta Bajnai Gordon. Hozzátette, hogy választási csalás alapos gyanúját is felvetik a Baján készült felvételek.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke azt emelte ki: Magyarországnak a kormányváltó szövetségük jogállamot, jobb életet, fejlődő, növekvő gazdaságot, félelem nélküli életet és jogszerű, jogállami elszámoltatást ígér.

Úgy fogalmazott: folyamatosan újabb botrányok robbannak ki, amelyek azt mutatják, hogy "a Fidesz tulajdonképpen állami szintre emelte és intézményesítette a korrupciót". Egyetlen sikeres cég van Magyarországon, a Közgép, "a földmutyi, a trafikmutyi, a takarékszövetkezetek botránya" után egyre inkább kiviláglik, hogy "ez egy intézményesített, központilag szervezett, maffiamódszerekkel irányított korrupciós mechanizmus" Magyarországon.

"Nagyon durva és kemény kampányra" készülünk, amit a jelöltek azért vállalnak, hogy "Magyarország újra prosperáló, szabad, igazságos köztársaság legyen", amihez kormányváltás kell - jelentette ki Mesterházy Attila. A sajtótájékoztatón bemutatták és maguk is bemutatkoztak a négy Veszprém megyei választókerület összefogással induló jelöltjei. Scheiring Gábor, a Párbeszéd Magyarországért független országgyűlési képviselője Balatonfüreden indul, Gőgös Zoltán, az MSZP veszprémi elnöke, országgyűlési képviselője a pápai választókerületben méreti meg magát. Pál Béla volt turisztikai államtitkár, korábbi megyei pártelnök Veszprémben lesz jelölt, Horváth József ajkai alpolgármester pedig Ajkán indul a jövő évi országgyűlési választáson.

Kérdésekre válaszolva Mesterházy Attila megismételte a Reutersnek szerdán Bajnai Gordonnal közösen adott interjúban megfogalmazott tervet, hogy kormányra kerülésük esetén lépésenként, feltételekhez kötötten vezetnék ki a különadókat Magyarországon. A bankadót azonban nem kívánják megszüntetni, csupán fokozatosan és feltételekkel csökkentenék azt európai uniós átlagszintre, mert a különadókból ma befolyó 750 milliárd forintos éves bevételt nem lehet egyik pillanatról a másikra ellensúlyozni.

Az MSZP elnöke egy másik kérdés kapcsán elmondta: visszavonatta képviselőtársaival azt az indítványt, amely az E.ON gázüzletág eladásának vizsgálatát célozta a jobbikos képviselők támogatásával, mert az "el lett rontva". Hozzátette, hogy saját nevén új indítványt tett, amellyel már kizárja, hogy jobbikosok csatlakozhassanak hozzá, de továbbra is céljuk, hogy kiderüljön, miért fizetett a magyar kormány "a normálisnál" csaknem kétszer nagyobb összeget az üzletágért.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.