Halál a Balatonban: tizedére esett az áldozatok száma
Az idei nyári szezonban négyen fulladtak bele a Balatonba, de az esetek közül mindössze egy vezethető vissza emberi felelőtlenségre, a többiben valamilyen korábbi betegség játszott szerepet - közölte a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) pénteken.
Évek óta sikerül tíz alá szorítani a balatoni halálos áldozatok számát egy-egy szezonban, ami különösen annak a fényében "hatalmas eredmény", hogy a 90-es években nemegyszer 45-en, 50-en lelték halálukat a vízben nyaranta - közölte Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke.
A szervezet elnöke szerint a halálesetek számának visszaszorítása a más szervezetekkel, a vízi rendészettel és a meteorológiai szolgálattal végzett közös munka eredménye, s ennek fontos része a megelőzés.
Beszámolt arról, hogy az idén jelentősen emelkedett a főként kagylók általi vágásokat, a horzsolásokat és a zúzódásokat jelentő könnyű strandi sérülések száma, súlyos esetekből viszont kevesebb történt, ami arra utal, hogy a strandolók egyre komolyabban veszik a figyelmeztetéseket.
A VMSZ strandi mentői a szezonban 65 helyszínen adtak szolgálatot, és 3023 alkalommal láttak el könnyű sérülteket, 92 alkalommal súlyos sérülteket, három újraélesztésben vettek részt és 13 alkalommal végeztek vízből mentést.
A szervezet hajós szolgálatát - amelyben fontos szerep jutott a két sürgősségi mentőhajónak - 87 esetben riasztották, 19 embert mentett ki vízből vagy hajóról, és 42 embert részesített egészségügyi ellátásban. Tevékenységét az Országos Mentőszolgálattal, a légi mentőkkel és a vízi rendészettel összehangolva, együttműködve végezte. A VMSZ búvárszolgálatát nyolcszor kellett bevetni.
A horgászok és a vitorlázók miatt a vízi mentők - csökkentett létszámmal - folyamatos ügyeletet látnak el ősszel is a Balatonon. Eddigi munkájukat Pintér Sándor belügyminiszter a közlemény szerint köszönő levélben ismerte el a napokban.