2013. szeptember. 19. 08:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 19. 10:59 Itthon

Túrógombócot és vörösbort kért a kiszabadult Zuschlag

Feleségével és kisfiával akarta tölteni az első szabad éjszakáját a 36 éves volt szocialista politikus, Zuschlag János.

Elegáns öltönyben, fekete kis sporttáskával és egy zöld szatyorral távozott a börtönből hat év után a volt szocialista politikus, Zuschlag János, akit mintegy tucat újságíró várt – írja a Blikk. Zuschlag nem akart semmilyen kérdésre válaszolni, nyilatkozni, azt mondta, a következő hetekben majd minden kiderül a további terveiről, majd beült egy fekete BMW-be, és elhajtatott.

A volt képviselő egy barátja, aki a börtönnél várta, a lapnak viszont elmondta, hogy Zuschlagnak nem volt semmilyen különleges kívánsága szabadulása napjára, túrógombócot és szekszárdi vörösbort kért ebédre.

Zuschlag felesége, Mercédesz végig kitartott mellette, kisfia pedig nem sokkal börtönbe kerülése után született.

A volt politikus terveiről egyelőre csak annyit tudni, hogy könyvet készül írni Zuschlag-ügy címmel a megpróbáltatásairól.

Zuschlagot bűnszervezetben elkövetett csalás miatt ítélték hat évre. Az ítélet szerint a volt politikus társaival 72 millió forint állami pályázati pénzt szerzett meg jogosulatlanul, fiktív szervezetek segítségével.

Hirdetés
Gazdaság Kovács Gábor 2024. december. 22. 07:00

És akkor Mészáros Lőrinc megtalálta a helyét a konyhában

Az ország leggazdagabb embere a bankvezetésbe nem szól bele, de a felesége karácsony első napján már beengedi a konyhába, és Londonba is elmehetnek magángéppel. Az országgyűlés elfogadta a 2025-ös költségvetést és megszavazta a Pénzügyminisztérium megszüntetését. Varga Mihály búcsúzóul még megtrükközte az államadósságcsökkentést. <strong>Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.</strong>