Kövér miatt magyarázkodik Kocsis Máté
Sokan félreértették Kövér László házelnöknek a rendeleti kormányzással kapcsolatos szavait – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
"Túl vagyunk a nagy változtatások korszakán, a ciklus elején vállalt munkát, a nagy átalakításokat elvégeztük, és az azokhoz szükséges jogszabályokat, törvényeket meghoztuk. Ebből az következik, hogy kisebb lesz a teher a parlamenten, illetve, hogy a keretszabályok és a garanciális szabályok rendelkezésre állnak a rendeletek meghozásához" – mondta Kocsis Máté keddi budapesti sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva.
A Fidesz szóvivője szerint ez olvasható ki a házelnök szavaiból, majd kiemelte, hogy mindez semmilyen új berendezkedést nem jelent a közjogi rendszerben.
Kövér László hétfőn az Inforádió Aréna című műsorában arról beszélt, érdemes lenne hosszú távon megfontolni, nem lenne-e jó nagyobb mozgásteret adni a kormánynak arra, hogy a mindennapi kihívásokra reagáljon, és lazítsanak azon, hogy mindent, a legrészletesebb szabályokat is törvénybe akarják iktatni.
Azt tartaná normálisnak, ha a parlament csak a legalapvetőbb, garanciális szabályok megalkotására tartana igényt. Arra, hogy ez egyfajta rendeleti kormányzás lenne-e, annak rossz íze nélkül, igennel válaszolt.
A házelnök viszont tökéletesen zavaros alkotmányjogi ismeretekről tett tanúbizonyságot, amikor mindezt a (még ha jó értelemben is vett) “rendeleti kormányzás” címkéjével látta el – írta az elhangzottakról az így írnánk mi blog.
Nem, Kövér László javaslata ténylegesen nem rendeleti kormányzásról szól. A megszólalás viszont alkalmas lehet arra, hogy olyan politikai hisztit generáljon, ami lehetetlenné teszi a parlamenti működésnek a demokrácia és a parlamentarizmus kiterjesztését szolgáló átalakítását – tette hozzá a blog.