2013. szeptember. 07. 10:42 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 07. 10:29 Itthon

Nyoma sincs a romagyilkosságokról szóló katonai biztonsági jelentésnek - vizsgálat indult

Az ügyészségen nem iktatták a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) romagyilkosságokkal összefüggésben 2010-ben készített jelentését, az ügyben vizsgálat indult - számol be a Magyar Nemzet és a Népszabadság szombati számában.

A Magyar Nemzet értesülése szerint az ügyészség vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogyan kerülhetett 2010 őszén a legfőbb ügyész akkori katonai helyetteséhez, Kovács Árpád egykori katonai főügyészhez a romagyilkosságokkal összefüggésben készített KBH-jelentés, amelyet a héten hoztak nyilvánosságra, az irat semmilyen ügyészségi nyilvántartásban nem szerepel, nem iktatták.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője a Magyar Nemzet belső vizsgálattal kapcsolatos értesülését nem kívánta kommentálni, azt azonban megerősítette, hogy annak idején nem iktatták a "Kovács" aláírással az iraton szereplő véleményt, a jelentés létezéséről, annak tartalmáról az ügyészség illetékesei csak a napokban szereztek tudomást.

A Népszabadság  értesülése szerint is a Legfőbb Ügyészségen nincs nyoma annak, hogy a Katonai Biztonsági Hivatal 2010-ben megküldte volna számukra a Hende Csaba honvédelmi miniszter által akkor elrendelt vizsgálatról készült jelentést.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.