2013. szeptember. 06. 21:54 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 06. 21:55 Itthon

Vádat emeltek egy ittasan halálos balesetet okozó tűzoltó ellen

Halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Nyomozó Ügyészség a márciusban rendőrök elől menekülve halálos balesetet okozó tűzoltó ellen - tájékoztatta a Veszprém Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Gulyás Ildikó elmondta: a tűzoltó, aki akkor a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába tartozott, március 3-án éjjel Várpalotán szórakozott, szeszesitalt is fogyasztott, ennek ellenére hajnalban volán mögé ült.

A tűzoltó és a mellette ülő utas bekötötte a biztonsági övét, a hátul ülő férfi azonban nem. Az autót a rendőrök Várpalota belterületén közúti ellenőrzésre akarták megállítani, de a sofőr a jelzésre nem állt meg. Továbbhajtott a 8-as főútra, majd áthaladt Sólyon, miközben a rendőrök követték - idézte fel Gulyás Ildikó.

Tájékoztatása szerint a sofőr Sóly után egy kanyarban - mivel nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt - elvesztette uralmát a jármű felett, az autó tengelye körül többször megpördült, majd a mezőgazdasági területen állt meg. A balesetben a hátul utazó férfi a helyszínen meghalt.

Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.