2013. szeptember. 03. 11:14 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 03. 11:04 Itthon

Elhagyta újszülöttjét, meghalt a baba - enyhítették az anya büntetését

Enyhítette a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen annak a nőnek a büntetését, akit első fokon öt év szabadságvesztéssel sújtottak, mert tavaly tavasszal ellátatlanul hagyta, és ezzel a halálát okozta újszülött gyermekének.

A táblabíróság Tóth Sándor vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben eljáró Szekszárdi Törvényszék határozatát, és az asszonyt tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek. Az eset különös méltánylást érdemlő körülményei miatt azonban lehetővé tette, hogy a büntetés felének letöltésre után feltételesen szabadlábra kerüljön.

Az egyik Tolna megyei községben élő négygyermekes anya eltitkolt terhességet követően, 2012. március 30-án az otthonában életképes lánygyermeknek adott életet, de az újszülöttet törölközőbe csavarta, kádba tette, és ellátatlanul magára hagyta. Miután a gyermek meghalt, a szennyvízaknába dobta őt.

A nő ellen azután indult eljárás, hogy a rendőrség tudomást szerzett a terhességről, amelyet későbbi kórházi vizsgálatok igazoltak. Az ítélőtábla a büntetés kiszabásánál enyhítő körülményként értékelte, hogy a nő a tettét nehéz élethelyzetben követte el. Az asszony és élettársának kapcsolata abban az időben megromlott, a férfi italozott és bántalmazta párját, aki senkitől sem kapott segítséget, védelmet.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.