2013. augusztus. 26. 13:49 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 26. 13:44 Itthon

Jobbik: a kormány nem tudja betartani az ígért béremelést

A Jobbik szerint azért kell rendkívüli parlamenti ülésen módosítani a köznevelési törvényt, mert a kormány nem tudja teljesíteni a 2011-ben törvényben rögzített béremelés mértékét és csökkenteni kell azon.

Dúró Dóra, az ellenzéki párt szakpolitikusa hétfői sajtótájékoztatóján kiemelte: a csökkenő béremelés mellett növekednek a pedagógusok munkaterhei, számos pótlék megszűnik, eltörlik a túlóradíjakat és a helyettesítésekért sem kapnak majd annyi juttatást a pedagógusok.

Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese a sajtótájékoztatón ismertette frakciója korábbi javaslatait a közszféra átfogó béremelésével kapcsolatban és arra bíztatta a kormányt, hogy ne csak a pedagógusok, hanem az egész szféra béreit emelje meg.

 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.