Itthon HVG 2013. augusztus. 14. 15:53

Átrajzolt pedagógus-életpálya

Szeptembertől nemcsak a diákoknak kell számot adniuk a tudásukról, hanem a tanároknak is.

HVG Zrt.

A kormány korábbi ígéretei között szereplő, a béremelést illetően ősztől „csökkentett üzemmódban” bevezetendő pedagógus-életpálya (a köznevelési törvény szerint szeptembertől járó eme-lésnél kisebb mértékben, átlagosan 34 százalékkal nőnek az illetmények) egyik kevésbé reklámozott eleme az új minősítési rendszer, ami több elemből álló vizsgában öltene testet. A kormányhivatalok által szervezendő „matúra” során – mint a készülő kormányrendelet HVG által megismert munkaanyagából kiderül – az oktatók korábbi munkáját, „portfólióját” értékeli majd egy bizottság, és óralátogatásokkal is kiegészül az eljárás, amely végén „portófólióvédéssel” kell bizonyítaniuk rátermettségüket az esetenként évtizedek óta pályán lévő pedagógusoknak.

Aki átmegy a vizsgán, magasabb besorolásba és fizetési kategóriába, az úgynevezett Pedagógus II. kategóriába kerülne, míg jövőre mindössze kétezren kerülnének a szakma csúcsát jelentő „mesterpedagógus” fokozatba. Ők alkotnák a későbbi minősítésekhez szükséges szakértői gárda derékhadát; ezért számukra még gyorstalpalókat is szervezni kell, amihez uniós támogatást remél a kabinet.

Mindezekről, továbbá a pedagógusok életpályamodelljének változásairól a HVG e heti számában olvashatnak.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.