Orbánék helyett vitázik az ellenzékkel a megyei hivatal
A Fejér Megyei Kormányhivatal szerint az ISD Dunaferr bejelentett elbocsátása miatt a kormányt bíráló ellenzéki politikusok elfeledkeznek arról, hogy a cég magánkézben van, az államnak pedig korlátozott eszközei vannak a tulajdonosi döntés befolyásolására. A munkaügyi központ egyébként eddig nem kapott szándékbejelentést az ISD Dunaferrtől a csoportos létszámcsökkentésről.
A dunaújvárosi kirendeltség folyamatos kapcsolatban áll a céggel – közölte a megyei kormányhivatal munkaügyi központja. A hivatalban előzetesen kidolgoztak egy intézkedési tervet, amelynek véglegesítéséhez azonban szükséges az érintett munkavállalók létszáma és foglalkoztatási csoportok szerinti megoszlása. Ezek az adatok kötelező kellékei a munkáltató szándékbejelentésének – tették hozzá.
A vállalat menedzsmentje hétfőn közölte, hogy a korábbi tulajdonosi terveknek megfelelően rövidesen megkezdődik a létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt.-nél, a dolgozói létszámot 1500-zal csökkentik. A vezetés augusztus 15-ig elindítja ennek érdekében a szükséges hivatalos eljárást – ismertette a közlemény.
Ellenzéki pártok a Dunaferr kapcsán bíráltak a kormányt, mert "semmit sem tett" az elbocsátandó dolgozók munkahelyéért, illetve azért, mert úgy látják, hogy kormány nem nyújt hathatós segítséget az elbocsátás elé néző dolgozóknak.
A kormányhivatal szerint ugyanakkor a kormányt bíráló politikusok elfeledkeznek arról, hogy – miután 2004-ben a szocialista kormányzás alatt a vállalatot privatizálták – a ISD Dunaferr Zrt. magánkézben van, az államnak korlátozott eszközei vannak a tulajdonosi döntés befolyásolására.
Kiemelték, a kormányzati szervek beavatkozási lehetőségei az Európai Unió acéliparra vonatkozó korlátozásai miatt szorosan behatároltak. Ennek ellenére az elmúlt hónapokban a Nemzetgazdasági Minisztérium szakértői felvették a kapcsolatot a vállalattal, és minden lehetséges eszközzel próbálják enyhíteni a súlyos problémákat.
A közlemény szerint a kormányhivatal munkaügyi központja felkészült arra, hogy szolgáltatásaival és támogatásaival segítse a leépítéssel érintett munkavállalókat. Felajánlották, hogy kihelyezett ügyfélszolgálatot létesítenek a gyár területén, ahol a munkavállalók tájékoztatást kaphatnak aktuális állásajánlatokról, a munkaügyi központ foglalkoztatási és képzési támogatásairól, valamint munkavállalási, jogi tanácsadásban részesülhetnek.
A Dunaferr hétfői közleménye szerint a tulajdonosi döntés hátterében a vállalat tartós veszteségessége áll, amelynek egyik fő oka a versenytársakhoz viszonyítottan alacsony működési hatékonyság. Az elmúlt két év során a Dunaferr kizárólag az anyavállalat finanszírozásának köszönhette fennmaradását, a felhalmozott tartozás mértéke folyamatosan növekszik – állt a közleményben.
Evgeny Tankhilevich cégvezető egy korábbi szakmai rendezvényen elmondta, hogy a Dunaferr 2008 óta nem nyereséges. Tavaly minden eddiginél magasabbra nőtt a cég termelése, de az euró gyengülése és a magas alapanyagárak miatt 36 millió dollár negatívumot mutatott az adózás előtti eredmény. Az idei első félévben jól teljesített a cégcsoport, közel vannak a tervszámokhoz, de a magas fix költségek csökkentése nélkül ismét veszteséggel zárhatnak.
Június végén az ISD Dunaferr Zrt.-nél 7522 munkavállalót foglalkoztattak, közülük 6837 a saját és 685 a kölcsönzött munkavállaló.