Már januártól csilingelhetne a debreceni 2-es villamos
Lehet, hogy már januárban beindulhat a 2-es villamos Debrecenben, igaz, pár hónapig még nem működne teljes üzemben - írja a dehir.hu. A városba három új villamos érkezett meg eddig, a pálya építését december 20-ra kell befejezni.
Eddig három új spanyol villamost szállítottak Debrecenbe, ezeket már tesztelik. Összesen tízezer kilométert kell megtenniük ahhoz, hogy megkapják a szükséges engedélyeket és utasokat szállíthassanak.
Az új villamosok környezetbarát járművek, a hajtásukhoz használt elektromos energia jóval kevésbé szennyezi a levegőt, mint a belső égésű motorral rendelkező buszok, és több utas is elfér rajtuk, mint a régebbi debreceni villamosokon.
Nagyon valószínű, hogy a 2-es villamos beindításával megszűnik két forgalmas buszvonal, a 31-es és a 32-es létjogosultsága, ami egy új helyzetet teremthet a debreceni tömegközlekedésben. Az áttervezésről már egyeztetnek, ha eldől a járatok sorsa, fórumokon számolnak be a változásokról – mondta a DKV vezérigazgatója egy tévéműsorban.
Nagy Attila szerint bizonyos helyeken sűríteni kell egyes buszjáratokat, de az új villamosok beállításával várhatóan körülbelül 15 járat kerülhet ki a rendszerből, és ez környezetvédelmi szempontból is jelentős változást hozhat a város életében.
Ugyancsak a környezetbarát közlekedést erősíti az, hogy a 2-es villamos vonalán összesen két kilométer hosszan zöldpályás szakaszok is lesznek, így például a Bethlen és a Honvéd utca közötti részen, valamint a Mikszáth Kálmán utcánál. Nagy Attila megjegyezte, ezek karbantartása sok munkát ad majd az üzemeltetőnek: a mostanihoz hasonló kánikulában például rendszeresen kell locsolni és vágni a füvet.
Ha az ütemterv szerint halad a munka, december 20-ra elkészülhet az új pálya. A tervek szerint akkorra már 12 darab új villamos lesz Debrecenben, és nyolc túl lesz a vizsgán. Ebben az esetben elképzelhető, hogy január és március között csökkentett menetrenddel, nem teljes üzemben beindíthatják a 2-es villamost. Az üzembe helyezés véghatárideje 2014. március 31-e - olvasható a cikkben.