2013. augusztus. 03. 18:53 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 03. 18:51 Itthon

Már készíti az Emmi a pedagógusok kollektív szerződését

Rövidesen elkészül a pedagógusok kollektív szerződése, amelyet a köznevelési törvény pedagógus-előmeneteli rendszer szabályait tartalmazó végrehajtási rendeletének kiadása után köthetnek meg - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkársága szombaton az MTI-vel.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy levélben fordult az emberi erőforrások miniszteréhez az ágazati kollektív szerződés megkötésének elmaradása miatt.

A PDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy a szaktárca és a pedagógus sztrájkbizottság január 22-i megállapodása rögzítette az ágazati kollektív szerződés megkötését az oktatásban érintett szakszervezetek bevonásával. Ennek dátumaként július 31-ét határozták meg, és bár a PDSZ a megállapodást nem írta alá, de a szerződést fontosnak tartja - mutatott rá Mendrey László. A szakszervezeti vezető megbízható információkra hivatkozva ugyanakkor azt mondta: még az a kormányrendelet sincs meg, amely a szerződés alapjait megteremtené. Ezért levélben fordult Balog Zoltán szakminiszterhez, és felajánlotta közreműködését.

A Köznevelésért Felelős Államtitkárság szombati közleményében azt írta: rövidesen elkészül a pedagógusok egész ágazatra kiterjedő kollektív szerződése, "amelyhez hasonló sosem volt a magyar közoktatásban/köznevelésben". A kollektív szerződést a köznevelési törvény pedagógus-előmeneteli rendszer részletszabályait tartalmazó végrehajtási rendeletének kiadása után köthetik meg.

A kormányzat a törvény augusztus 27-i elfogadása és e rendelet azzal együtt történő megjelenése után várja a vele együttműködést vállaló pedagógus-szakszervezetek javaslatait, ahogyan erről megegyeztek - fűzték hozzá.

Az államtitkárság közleménye hangsúlyozza, hogy a kormányzat előkészítette a tanév nyugodt megkezdését. Felidézik: a köznevelés megújításával a kormány vállalta, hogy minden gyermeknek biztosítja a jó óvodai, iskolai nevelés, oktatás feltételeit. "A gyerekek, családok és az ország érdekeit egyaránt szolgáló igazságos, méltányos és magas színvonalú köznevelési rendszer" legfontosabb intézkedései szeptembertől lépnek életbe - olvasható a közleményben.

Hirdetés
Címkék
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.