2013. augusztus. 03. 11:47 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 03. 11:59 Itthon

Hende Csaba elégedett a légierő teljesítményével

A magyar légierő tagjai minden időben teljesítették kötelességüket a nemzet védelmében - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a 2013-as Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató megnyitóján szombaton Kecskeméten.

Hende Csaba megköszönte azok helytállását, akik a légierőnél korábban teljesítettek vagy most teljesítenek szolgálatot. Külön köszöntötte Szentiványi János alezredest és Frankó Endre főhadnagyot, a legendás második világháborús Puma vadászezred pilótáit, akik a legnehezebb időkben, a túlerővel nem törődve teljesítették kötelességüket.

Karin Enström, Svédország védelmi minisztere a megnyitón azt mondta, hogy a kecskeméti repülőnap több mint egy légishow. Jó lehetőség arra, hogy összehozza a katonai képességekért rajongó civileket és a szakembereket.

A svéd miniszter arról is beszélt, hogy a magyar légierő kiválóan alkalmazza a svéd gyártmányú Gripen vadászgépeket, amelyek a kecskeméti repülőnap látogatói is láthatnak majd a kétnapos rendezvényen.

Roberta Pinotti olasz védelmi miniszter megköszönte Magyarországnak, hogy megszervezte ezt a jelentős nemzetközi légibemutatót, amelyen az olasz légierő Frecce Tricolori műrepülő köteléke is részt vesz.

A kecskeméti repülőnap ünnepélyes megnyitóján részt vett a szlovák, az osztrák és a cseh légierő parancsnoka, és jelen volt Benkő Tibor vezérkari főnök is. Az idei kecskeméti repülőnapot két év kihagyás után tartják meg.

A légishow-n a NATO Stratégiai Légiszállító Képesség (SAC) programjának keretében a pápai légi bázison állomásozó egyik C-17-es mutatja be manővereit, és a Magyar Honvédség Gripen vadászrepülőgépein kívül idén hat külföldi - orosz, horvát, török, bolgár, olasz és spanyol - kötelék is bemutatkozik.

A látogatók emellett megismerkedhetnek a Magyar Honvédség életével, a 75 éves légierő történetével, valamint különböző katonai eszközökkel a kézi lőfegyverektől a T72-es harckocsiig.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Bács-Kiskun megyére is a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést adta ki a hőség miatt. Emiatt a kecskeméti repülőnap szervezői rendkívüli intézkedésekkel készültek: egyebek mellett árnyékolókat és párakapukat állítottak fel, és vizet osztanak a látogatóknak.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.