Óriásbomba: száznál több beteget is ki kell telepíteni Fehérváron
Több mint száz mozgásképtelen vagy nehezen mozgó beteget, összesen több mint tízezer embert kell kitelepíteni Székesfehérváron az egyik óvoda kertjében talált 100 kilogrammos tüzérségi lövedék miatt – mondta a mentőszolgálat megyei mentésirányítója.
Nátrán Albin tájékoztatása szerint három megye (Fejér, Veszprém és Komárom-Esztergom) mentőszolgálata fogott össze, hogy szabad kapacitásukkal segítsék a kitelepítést: szerdán 52 mozgáskorlátozott embert szállítottak a mentők mentőautókkal a székesfehérvári szociális otthonból Csákvárra egy másik intézménybe átmeneti időre, amíg a helyzet Székesfehérváron rendeződik.
Hozzátette: csütörtökön a városból további 50 beteget – akiknek az állapota lehetővé teszi – busszal szállítanak másik helyszínekre a városon belül, míg 20 székesfehérvári fekvőbeteget mentőautókkal szintén a településen belül visznek máshová.
Várkonyi Melinda, az MH Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kommunikációs tisztje szerda délelőtt tájékoztatta az MTI-t arról, hogy egy második világháborús, százkilós robbanótestet találtak földmunkák közben a székesfehérvári Mancz János Óvoda kertjében.
A környéket csütörtökön kiürítik, ami több mint tízezer embert érint, Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester minden érintettet együttműködésre kért.
Dancs Norbert, a székesfehérvári járási hivatal vezetője sajtótájékoztatón elmondta: a szovjet gyártmányú, 203 milliméter átmérőjű romboló repeszgránátban 25 kilogramm a robbanótöltet. Hozzátette, a helyi védelmi bizottságot azonnal összehívták, a tűzszerészek jelzései alapján egy 400 méter sugarú körre teljes zárást és kiürítést kellett elrendelni csütörtök 8 óra 30 perctől. Ötven méteres körzetben a gázszolgáltatás is szünetelni fog.
Bóka Viktor, a város jegyzője szerdai határozatában korlátozta az érintett üzletek, ügyfélszolgálatok, kereskedelmi egységek, bankok, áruházak nyitva tartását, azok csütörtök reggel nem nyitnak ki. Kollár Levente, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság védelmi tisztje hangsúlyozta, hogy a robbanószerkezet jelenleg semmilyen veszélyt nem jelent a lakosságra.