2013. július. 04. 05:55 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 04. 09:07 Itthon

Három kínai vett eddig letelepedési kötvényt

Eddig három letelepedési államkötvényt igényeltek külföldiek, a vásárlók kínaiak voltak – írja a csütörtöki Magyar Nemzet.

A napilap cikke emlékeztet arra, hogy a december végén kihirdetett törvénymódosítás szerint azok a harmadik, vagyis az unión kívüli országokból érkező állampolgárok, akik legalább 250 ezer euró, vagyis mintegy 73 millió forint értékben államkötvénybe fektetnek be, a korábbinál jóval gyorsabban, a tartózkodási engedély megszerzése után hat hónappal letelepedési engedélyt kaphatnak Magyarországon. A jogszabály ugyanakkor kötelező jelleggel előírja, hogy csak közvetítő vállalkozáson keresztül lehet az ilyen állampapírokat lejegyezni. Eddig hét vállalkozás kapott erre engedélyt.

Az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) a Magyar Nemzettel közölte: a központ nem jogosult megismerni azt, hogy az érintett vállalkozás által kibocsátott értékpapírt milyen nemzetiségű magánszemélyek jegyezték le. Más forrásból a lap úgy tudja, hogy kínaiak a vásárlók.

A kabinet 2-3000 külföldi vásárolóra számít a következő két évben – olvasható a Magyar Nemzetben.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.