2013. július. 03. 10:53 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 03. 10:49 Itthon

Előzetesben a szegedi postarabló

Az ügyészség azért kezdeményezte N. Sándor előzetes letartóztatását, mert a gyanú szerint a férfi pénteken robbantással fenyegetve pénz átadására kényszerítette a postahivatal ügyintézőjét. A többszörösen büntetett előéletű férfi ellen jelenleg is több eljárás folyik.

Egy hónapra jogerősen elrendelte a Szegedi Járásbíróság az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki pénteken kirabolta a szegedi Olajbányász téri postát – közölte Juhászné Prágai Erika, a Szegedi Törvényszék szóvivője szerdán.

Az ügyészség azért kezdeményezte a 44 esztendős, hódmezővásárhelyi N. Sándor előzetes letartóztatását, mert a gyanú szerint a férfi pénteken robbantással fenyegetve pénz átadására kényszerítette postahivatal ügyfélszolgálati ablakánál dolgozó pénzforgalmi ügyintézőt. A gyanúsított közel 1,4 millió forinttal elmenekült el a helyszínről, de a rendőrség hétfő délután egy siófoki nagyáruház parkolójában elfogta.

A férfi a rendőröknek azt mondta, hirtelen ötlettől vezérelve rabolt, telefonját és egy gyógyszeres dobozt ragasztott össze, hogy elhiggyék, bomba van nála.

A gyanúsított ellen fegyveresen, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt indult eljárás.

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított szökésére, valamint a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, magas büntetési tételére tekintettel megalapozottan lehet tartani attól, hogy a férfi a hatóság elől elszökne vagy elrejtőzne. Mivel az elrabolt pénz sem lett meg – a férfi vallomása szerint az összeg jelentős részét szerencsejátékra költötte -, feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megnehezítené a bizonyítást.

A bíróság megállapította, hogy a többszörösen büntetett előéletű férfi ellen jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban, a rablást egy korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztése próbaidejének leteltét követő rövid időn belül követte el, így fennáll a bűnismétlés veszélye is.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.