2013. július. 02. 14:09 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 02. 14:09 Itthon

Jobbik: "Rengeteg a védtelen társadalmi csoport"

Az új Btk. szigorát is kevesli a Jobbik. A párt szóvivője szerint Orbán Viktor valótlanságot állít, amikor azt mondja, jó a közbiztonság.

A Jobbik véleménye szerint sem a hétfőn hatályba lépett új büntető törvénykönyv (Btk.), sem a rendőrség nem rendelkezik megfelelő elrettentő erővel - közölte Mirkóczki Ádám szóvivő kedden.

Mirkóczki elöljáróban utalt Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen elmondott szavaira, amelyek szerint Magyarország ma már erős, és jobban teljesít a rend és a biztonság védelme területén is. Idézte a kormányfő azon kijelentését is, amelyik szerint már nem kell félni attól, hogy egyenruhába bújtatott félkatonai szervezetek masíroznak az utcákon.

irkóczki Ádám erre úgy reagált, hogy ezek a szervezetek egyetlen bűncselekményt sem követtek el. Hozzátette, hogy a civilek közül ezek a betiltott szervezetek vettek részt a legnagyobb létszámban az árvíz elleni védekezésben. 

Jó lenne, ha Orbán Viktor Felcsúton kívül máshol is megjelenne vidéken, "mert akkor nem mondana olyan valótlanságokat", hogy milyen jó a közbiztonság, ugyanis egyes kistelepüléseken elképesztő közállapotok uralkodnak, rengeteg a védtelen társadalmi csoport - folytatta. A rendőrség viszont a bűnmegelőzés és a bűnüldözés helyett sokkal inkább a pénzbehajtásra helyezi a hangsúlyt - tette hozzá.

Az új Btk.-ra áttérve azt mondta, habár az több ponton szigorodott, amivel a Jobbik egyetért, 80-90 százalékban semmiféle változást nem mutat a korábbi büntető törvénykönyvhöz képest.

Szavai szerint vannak olyan témák, például a halálbüntetés visszaállításának társadalmi vitára bocsátása vagy a pedofilok és a nemi erőszak területén folyamatos visszaesők kémiai kasztrálása, amelyekről továbbra sem lehet beszélni, ahogy arról sem, amit a Jobbik "cigánybűnözésként szokott aposztrofálni".

A három csapás törvény nem éri el a kívánt hatást, mert az elmúlt három évben folyamatosan emelkedik a testi sértéses bűncselekmények és a gyilkosságok száma - jelentette ki.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.