Itthon hvg.hu 2013. június. 25. 08:17

Horn golyóálló üveg mögött töltötte élete utolsó éveit

Golyóálló, fényszűrő ablak mögött töltötte élete utolsó éveit Horn Gyula – számolt be a Bors. Halála előtt pár nappal fekvő beteggé vált, és gépek tartották életben.

MTI / Soós Lajos

Horn Gyula 2007 szeptemberében került az budapesti Állami Egészségügyi Központ kiemelt részlegére. Speciális betegsége állapotának visszafordíthatatlan romlásával járt. A Bors szerint állandó, 24 órás felügyeletet kapott.

A lap információja szerint pártja felajánlotta a családnak, hogy viselik kezelésének otthoni költségeit, de orvosai nem engedélyezték eltávozását. Egyszemélyes kórterembe került: a felszerelés része volt a golyóálló, fényszűrő fóliával felszerelt ablak, a légkondicionáló, és egy televízió.

Az első évben sétálni – kísérettel – a kórház belső kertjébe járt, de később elmaradtak a szabadon töltött félórás programok. A külvilággal fokozatosan csökkent a kapcsolata. 2010 után Orbán Viktor közbenjárására maradt a VIP-részlegen.

A lap arról is beszámolt: Horn – különböző szövegkörnyezetben –, több politikustársát is szóba hozta az évek során, a legtöbbször Kádár János egykori tolmácsa, a Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula került szóba. Magyarul és oroszul felváltva szólt a személyzethez.

Halála előtt hónapokkal fekvő beteggé vált, az utolsó két hétben állapota rohamosan rosszabbodott, gépek segítségével tartották életben.

Horn Gyula egykori szocialista miniszterelnök múlt szerdán hunyt el, 81 éves korában.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.