A 4K!-t sem engedi párttá alakulni a bíróság
A 4K! nehezményezi, hogy bár első fokon tavaly novemberben már bejegyezték őket, a döntést megtámadta az ügyészség, és a politikai csoport párttá alakulását azóta is formai okokból akadályozzák. A 4K! szerint feltűnő, hogy az új pártok olyan nehézségekbe és időhúzásba ütköznek, amelyek 2010 előtt nem voltak jellemzőek. Nyilvánvaló, hogy a Fidesz abban érdekelt, hogy a hitelét vesztett MSZP legyen az egyetlen ellenzéki párt – írták.
Több mint egy éves procedúra után sem hajlandó bejegyezni a bíróság a 4K!-t új pártként. A Negyedik Köztársaság Pártot tavaly év végén egyszer már első fokon bejegyezték, ezt a döntést azonban az ügyészség megtámadta. A bejegyzési folyamat során több esetben jogszabályokra való hivatkozás nélkül, hasraütésszerűen kitalált elvárások szerint, önkényesen járt el a bíróság – írta kedden közleményben a 4K!.
"A demokrácia szánalmas korlátozása, hogy a Fidesz által feldúlt magyar bíróságon nem lehet bejegyezni egy új, ellenzéki pártot. A pártbejegyzés ellehetetlenítésének világos üzenete van: gyakorlatilag be akarják tiltani a 4K!-t" – mondta dr. Salha Omár jogász, a 4K! alelnöke.
"A bíróság újabb és újabb valószerűtlen indokkal, önkényesen visszadobja a papírokat és húzza az időt. Jelen pillanatban harmadszorra ismételtetik meg a 4K!-val az alakuló gyűlését, ezúttal egy olyan apróság miatt, ami ráadásul pontosan úgy van szabályozva a 4K!-nál, mint a Fidesz alapszabályában. Több mint egy év, három megismételtetett kongresszus és hat hiánypótlás után még mindig találnak új szabálytalanságot. Vagy nincs a bíróságon olyan, aki képes egyben elolvasni egy alapszabályt, vagy szándékosan akadályoznak minket" – mondta a jogász.
A 4K!-t a tavaly áprilisi alakuló kongresszusa után féléves procedúrával, több hiánypótláskérés után, első fokon 2012 novemberében jegyezte be pártként a bíróság. Annak ellenére, hogy a párt működése azóta is folyamatos, az elsőfokú határozatot az ügyészség megtámadta, majd a másodfokú bíróság határozata nyomán újraindult az eljárás.
"Feltűnő, hogy az új pártok olyan nehézségekbe és időhúzásba ütköznek, amelyek 2010 előtt nem voltak jellemzőek a magyar bíróságon. Nyilvánvaló, hogy a Fidesz abban érdekelt, hogy a hitelét vesztett MSZP legyen az egyetlen ellenzéki párt" – tette hozzá a 4K! alelnöke.
Mint ismeretes, a 4K! mellett eddig sem a PM-et, sem Bajnai új pártját, sem a Kétfarkú Kutya Pártot nem sikerült bejegyezni, mindegyiket az alakuló közgyűlésük megismétlésére kötelezte a bíróság. Ezek közül a 4K! ügye húzódik a legrégebben – olvasható a 4K! közleményében.
A 4K! június 27-én, csütörtökön délután 5 órakor a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épülete előtt fog demonstrálni a valódi demokráciáért és a többpártrendszerért – írták.