Farkasházy Tivadar szerint Bajnai és Mesterházy nem politikusok
Szombaton Budapesten kezdődik meg, vasárnap pedig Farkasházy Tivadar szárszói találkozóján folytatódik az MSZP és a bejegyzés alatt álló Bajnai-párt tárgyalássorozata. Bajnai Gordon és Mesterházy Attila ugyanis egyaránt vendég lesz a házigazda által "politikus-mentesként" meghirdetett hétvégén.
Az 1943-as szárszói találkozóra emlékező 1993-as szárszói találkozóra emlékező szárszói találkozót szervez Farkasházy Tivadar magát baloldalinak valló baloldal humorista, aki vendégeivel úgymond az ország felrázására készül. Az eseményen mind az MSZP, mind a korábban Együtt 2014-nek nevezett, a párt bejegyzése körüli bonyodalmak miatt most épp Együtt Korszakváltók Pártjának elkeresztelt formáció vezetői jelen lesznek.
Újrakezdés 10 év után
Bár Farkasházy Tivadar már több mint egy hónapja beharangozta az „újrakezdést”, eddig nem keltett különösebb figyelmet, hogy a kilencvenes évek baloldali és liberális celebritásai idén nyáron ismét találkoznak a nyolcvanas évek óta egyetlenegy vicces momentumot sem produkáló humorista balatonszárszói nyaralójában.
Farkasházy Somogy Online-nak adott interjúja szerint éppen 10 éve, 2003-ban találkoztak utoljára a kilencvenes évek baloldali és liberális politikusai és különböző értelmiségi foglalkozásokat űző barátaik.
Farkasházy felrázná az országot - íme az idei meghívó |
"Nem kérem, hogy vendégeim tegyék félre összes nézeteltérésüket, de talán koncentráljunk a legfontosabb teendőre, miképpen rázható fel ez az ország, s van-e orvosság az ellen, hogy mindent bevesz. Kérem, hogy emelt fővel, vidáman töltsük el ezt a hétvégét, erőt mutatva, cserébe otthon lesztek nálunk, mert ez a mi országunk, Szárszón legalábbis nem ajánlotta fel senki Máriának. |
A szárszói találkozó honlapján található fényképek tanúsága szerint eddig négy ex- és hivatalban lévő kormányfő, Horn Gyula, Orbán Viktor, Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc volt Szárszón, az idén Bajnai Gordonnal bővül a kör, aki a szombati budapesti találkozójuk után itt ismét találkozik Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével.
Ennek fényében furcsa, hogy Farkasházy Tivadar "politikusok kíméljenek" címmel adta idézett interjúját a Somogy Online-nak. Itt meg is indokolta a szigorú, de ezek szerint Bajnaira és Mesterházyra nem kiterjesztett tilalmát: "Politikusok? Azok inkább ne. Arra se kíváncsi senki, hogy tízen-tizenketten elmondják ugyanazt. Annyi a párt az ellenzéki oldalon, mint a pelyva. Ha mindnek szót adnék, abból nem Szabad Nép-félóra lenne, hanem másfél unalmas nap."