Horn Gyula volt miniszterelnökre emlékeztek az Országgyűlésben pénteken napirend előtt.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: Horn Gyula a rendszerváltozás előtt és után is meghatározó szocialista politikus volt.
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke azt mondta: reálpolitikus volt, aki mindig előrébb látott, mint kortársai. Kiváló politikai és taktikai érzékével helyes célokat tűzött ki, és azokat el is érte. Ezért lehetett a rendszerváltás utáni Magyarország legsikeresebb miniszterelnöke – tette hozzá.
Az Országgyűlésben a volt kormányfő gyászszalagos képe mellé virágcsokrot helyeztek el. A megemlékezésen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök.