2013. június. 14. 06:50 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 14. 14:57 Itthon

Hende: 2016-tól korszerűsíthetik a hadsereget

Van néhány olyan fejlesztés, amely nem tűr halasztást, de a korszerűsítés nagy részére 2016-tól, a szaktárca növekvő költségvetéséből lesz lehetőség – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Magyar Nemzetnek.

A lap pénteki számában megjelent interjúban a honvédelmi miniszter közölte: csaknem 800 milliárd forintot költhetnek majd el fejlesztésre tíz év alatt. Költségvetésük 2016-ig a jelenlegi szinten marad, ami csak arra nyújt fedezetet, hogy a meglévő eszközöket fenntartsák, s a személyi állományt lehetőleg megtartsák.

A honvédelmi tárca vezetője szólt arról is, hogy az árvízi védekezés során sokszor heroikus küzdelmet kellett folytatnia a honvédségnek, de a katonák bebizonyították, hogy minden helyzetben lehet rájuk számítani. A honvédség nem biztos, hogy ilyen eredményesen meg tudta volna oldani ezt a feladatot a tartalékosok nélkül, akik mintegy 1500 fővel egészítették ki a védekezésben részt vevő öt-hatezer katonát a gátakon.

A miniszter szerint a tökéletes helytállás a gátakon a többi között annak is köszönhető, hogy az afganisztáni misszió révén harcedzettebbek lettek a katonák, akiknek reményei szerint jövőre méltóbb illetményt is adhatnak majd. A rendkívüli helyzet rávilágított arra is, hogy elengedhetetlen a hadsereg helikopteres képességének megújítása újak beszerzésével – írja a Magyar Nemzet.

Hirdetés