2013. június. 12. 06:50 MTI/Népszabadság Utolsó frissítés: 2013. június. 12. 06:09 Itthon

Elbukhatják az önkormányzatok a márciusi hóeltakarításra fordított pénzt

Lehet, hogy futhatnak a pénzük után azok az önkormányzatok, amelyek a márciusi rendkívüli hóhelyzetben a településhatáron túl is takarították az utakat – írja szerdai számában a Népszabadság.

A lap szerint nagyjából 350 önkormányzat valamivel több mint 300 millió forint igényt jelentett be a Belügyminisztériumnak, de az érintett önkormányzatoknak címzett levélben a Fejér Megyei Kormányhivatal azt írja, hogy a támogatásról csak a belügyi és a nemzeti fejlesztési tárca közötti egyeztetés után dönthetnek majd.

Az önkormányzatok "túlterjeszkedtek" saját feladatkörükön, és több helyen a település határán túl is takarították az utakat, nem nézték, hogy saját vagy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében lévő közterületről volt-e szó.

Ez utóbbi esetben a belügyi tárca szerint felmerülhet a több jogcímen történő finanszírozás veszélye, mivel a közútkezelő támogatást kap egyebek mellett a hóeltakarításra is. Ugyanezért a munkáért a vis maior keretből az önkormányzatok nem igényelhetnek további állami pénzeket – írja a Népszabadság.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.