Itthon hvg.hu 2013. június. 06. 07:26

Földrengés Magyarországon: sok bejelentés érkezett, de minden rendben van

A Nógrád megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra szerdán 20 óra 46 perckor érkezett az első jelzés a földrengésről, éjfélig több mint hatvan bejelentést kaptak.

Mint arról beszámoltunk: a rengést feltehetően Szlovákia közelsége miatt a potsdami Geofon szeizmológiai központ rendszere kezdetben nem is Magyarországra, hanem északi szomszédunkhoz helyezte, igaz, térképükön már Nógrád megyében jelölték a rengést és később javították a helyszín-meghatározást is.

Balassagyarmatról panelház elmozdulását jelezték a lakók, a kiérkező balassagyarmati hivatásos tűzoltók kiérkezésükkor kárt nem találtak, a lakók visszamehettek az épületbe olvasható a Nógrád megyei Katasztrófavédelem honlapján.

MTA CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium

Több jelzés érkezett Magyarnándor, Bánk, Rétság, Tolmács, Borsosberény, Balassagyarmat, Érsekvadkert, Ipolyszög, Tereske, Drégelypalánk, Nagyoroszi és Dejtár településekről, valamint Salgótarjánban is éreztek enyhe rengést. A jelzések zömében kisebb károkkal kapcsolatosak, személyi sérülés egyik esetben sem történt.

Szátok községben egy öreg vályog parasztház fala megrepedt, a tartógerendák elmozdultak, a lakók az épületet azonnal elhagyták, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kollégái, a helyi polgármester és a statikus átvizsgálták az épületet. A statikus véleménye alapján a lakók kitelepítésére nem volt szükség. A településről további tizenhárom bejelentés érkezett, ez öt utcát érintett. Jellemzően falak, mennyezet megrepedése és vakolat leesése történt a legtöbb esetben.

A földrengés által leginkább érintett Szátok településen tartózkodott Okolenszki Gábor tűzoltó alezredes, a Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője, Vincze Sándor tűzoltó alezredes, a Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnok-helyettese, a balassagyarmati beavatkozó állomány, Sörös Zoltán tűzoltó őrnagy, a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat vezetője, a helyi polgármester és a statikus is.

Geofon

AZ Érsekvadkert Önkéntes Tűzoló Egyesület tagjai a településükön kapott bejelentéseket vizsgálták meg, illetve a Patak-Érsekvadkert települések közötti víztározó gátját leellenőrizték: rendellenességet nem tapasztaltak.

Az áramszolgáltató, a gázszolgáltató, a vízügy, a közútkezelő, valamint a vasút ügyeletei szerint nincs meghibásodás egyik területen sem.

Hirdetés