2013. június. 06. 13:44 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 06. 14:24 Itthon

Veszélyben van a margitszigeti uszoda

A Nemzeti Sportközpontok továbbra is számít az önkéntesek segítségére a Margitszigeten, ahol a Hajós-Széchy Sportuszodát veszélyezteti a rekordárvíz.

Amint az az NSK csütörtöki közleményéből kitűnik, már háromzsáknyi szélességben és ötzsáknyi magasságban áll az ideiglenes gát a Hajós-Széchy Sportuszoda mellett, de a friss előrejelzések szerint további magasításra van szükség. Az uszodát üzemeltető Nemzeti Sportközpontok az önkéntesek segítségére is számít. A területet a Margit-híd irányából lehet megközelíteni, regisztrálni a sziget déli csúcsánál, az atlétikai centrumban kell.

"Jól haladunk a munkákkal, és nagyon köszönjük az önkénteseknek már az eddigi segítséget is, reméljük, hogy ma is sokan jönnek" – idézte a dokumentum Dala Tamást, a Nemzeti Úszó és Vízilabda Központ vezetőjét. Hozzáfűzte, hogy az uszodán belül már elvégezték a szükséges óvintézkedéseket: a kazánokat, szivattyúkat, elektromos berendezéseket feljebb vitték az alsó szintekről, a csatornákat pedig lezárták és homokzsákokkal is védik.

"Természetesen folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a katasztrófavédelemmel és a rendőrséggel. A friss hírek szerint akár a kilenc métert is megközelítheti a vízszint, de én bizakodó vagyok!" – jelentette ki, megemlítve, hogy az egyik gépházban már megjelent a víz, de ez egyelőre nem okoz komolyabb problémát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.