2013. június. 06. 10:36 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 06. 11:19 Itthon

15 méteres mélységet is jelenthet a 8 méteres vízmagasság

Mélyebbek a folyók a vízmérce által mutatott vízmagasságnál, az ugyanis a valaha mért legalacsonyabb vízállástól indul.

A vízügyi szakemberek nem a meder aljától számítják egy-egy folyó vízoszlopának magasságát, hanem a valaha mért legalacsonyabb vízszinttől, azaz a vízmérce nem ér le a folyó fenekéig – tájékoztatott az Országos Műszaki Irányító Törzs törzsvezető-helyettese csütörtökön. Szentiványi Árpád közölte, a vízmérce úgynevezett nulla szintjéhez képest állapítják meg a folyó vízállását, tehát ha a mérce például kilenc méter mutat, akkor a meder alja akár több méterrel is mélyebben lehet. Ha például Budapest térségében nyolc méter mutat a berendezés, akkor a folyó mélysége akár 15-16 méter mély is lehet – mondta.

A vízügy már több mint 150 éve állami vízmércéken méri a folyók vízszintjét. Normális vízállás esetén a nagyobb települések közelében, illetve a határszakaszokon elhelyezett eszközök adatait gyűjtik össze. Árvíz idején azonban jóval több vízmérce adataival dolgoznak.

Korábban naponta kétszer olvasták le a vízállást, napjaikban azonban már egy csőben elhelyezett szerkezet méri a vízoszlop magasságát, és negyedóránként automatikusan, a mobilhálózat segítségével továbbítja az adatokat a központba. Ezek alapján készítenek óránként összesítéseket, és teszik közzé a vízügy honlapján – közölte.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.