2013. június. 03. 20:36 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 03. 20:37 Itthon

Módosította a parlament a felnőttképzés szabályait

Az iskolarendszerben megszerezhető végzettséggel válhatnak egyenértékűvé a felnőttképzésben szerzett bizonyítványok a felnőttképzési törvény módosításával, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés.

A változtatásokat 211 igen szavazattal, 74 ellenében, 4 tartózkodás mellett hagyták jóvá a képviselők. Ennek értelmében a tanfolyamok támogatásának odaítélésénél nagyobb szerep jut a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának és az agrárkamarának. Az induló képzéseket a megyei fejlesztési és képzési bizottságok is véleményezhetik a jövőben. OKJ-s vagy nyelvi képzést az a cég indíthat majd, amely a felnőttképzési szakértőt és programszakértőt, továbbá az akkreditációs díját is ki tudja fizetni.

A módosítás rögzíti, hogy a felnőttképző intézmény és a képzésben részt vevő felnőtt szerződést köt, míg a szakmai programkövetelmények elektronikus nyilvántartását a kamara vezeti.

Szatmáry Kristóf, a gazdasági tárca államtitkára korábban az előterjesztés legfontosabb céljának nevezte, hogy az Európai Unió vagy a magyar költségvetés által támogatott képzések figyelembe vegyék a munkaerőpiac igényeit, és minőségi tudást nyújtsanak az iskolarendszeren kívül tanuló felnőtteknek.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.