2013. június. 03. 12:14 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 03. 12:14 Itthon

Cionistázásért büntethetik meg Novák Elődöt

Egy hét elteltével újabb, ezúttal 70 ezer forintos pénzbüntetés kiszabását javasolja a házelnök a jobbikos Novák Elődre.

Kövér László indítványa szerint az ellenzéki politikus a parlament múlt heti ülésén kirívóan sértő kifejezéssel illette az egyik vallási közösséget. Bár a javaslatból nem derül ki pontosan, Novák Elődöt azért büntethetik meg, mert cionista bizniszszektának nevezte a Hit Gyülekezetét. 

A jobbikos politikus Facebook-oldalára írt bejegyzésében szintén erre következtet, bár hozzáteszi: ez a Jobbik frakciójának hivatalos, sokszor kifejtett álláspontja, így szerinte kijelentése csak apropó arra, hogy újra megbüntessék. 

Novák Előd szintén múlt kedden tolvaj cigánybűnözőnek nevezte Osztolykán Ágnes (LMP) egyik korábbi munkatársát. Emiatt Ujhelyi István levezető elnök figyelmeztette, az LMP-s Ertsey Katalin pedig Kövér Lászlóhoz fordult. A házelnök pénteki válaszában (amelyet Ertsey Katalin tett közzé) tudatta: nem akarja felülbírálni az alelnök döntését, és szigorúbb szankciót javasolni. Ugyanakkor - jegyezte meg - elítéli Novák Előd sértő kijelentéseit, és már hétfőn újabb pénzbírság kiszabását javasolja a politikussal szemben, amiért megsértette az egyik vallási közösséget. 

A parlament az új országgyűlési törvény év eleji életbe lépése óta eddig hatszor élt a büntetéskiszabás lehetőségével. Novák Elődöt a szocionista szó használatáért egy hete 50 ezer forintra büntették. Kövér László most azért javasolt nagyobb bírságot, mert a képviselőt már elmarasztalták sértő kifejezés használatáért. A büntetés kiszabásáról még hétfőn dönthet az Országgyűlés.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.