2013. május. 29. 21:21 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. május. 29. 21:18 Itthon

Gyurcsány az őszödi szivárogtatásról: "nem ér föl egy James Bond-sztorival"

Nem külső behatolás eredménye volt az őszödi szivárogtatás, hanem a pártközpontbeli felvételt juttatták el a médiához - mondta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az őszödi beszéde kiszivárogtatásáról egy fórumon.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, olyanok szivárogtatták ki az őszödi beszédet, akik vagy ott voltak, vagy később hozzáfértek a felvételekhez. Mint mondta, két kazetta volt, az egyik a pártközpontban, a másik a miniszterelnöki hivatalban, a felvételek elektromágneses jegyei alapján pedig meg lehetett állapítani, hogy a pártközpontbeli kazetta anyaga került ki - derül ki a Nol TV felvételéből, ami egy fórumon készült.

Mint mondta, hivatali ideje alatt a titkosszolgálatok elkezdtek vizsgálódni az ügyben, mert kérdéses volt, hogy lehallgatták-e a miniszterelnököt. Elmondása szerint kiderült, hogy nem hallgatták le, és végül az is, hogy melyik felvétel anyaga jutott el a médiához.

"Ammíg hivatalban voltam, bizonyos információkat megismertem a dologról, de amit ma tudok, az később keleztkezett" - mondta Gyurcsány arról, hogy mióta tudja, kik lehettek az őpszödi szivárogtatók.

"Én tudom" - mondta a volt miniszterelnök, de azt mondta, mivel ez közügy, ezért a közügyekhez méltó feltételekkel kívánja majd nyilvánosságra hozni az információit. Azt mondta, a Heti Válasz múlt heti cikkétől függetlenül 3-4 önálló, egymástól is független bizonyítéka is van, ami mind "ugyanarra a személyre, vagy személyi körre vonatkozik", de kötelessége az emberi méltóságát tiszteletben tartani azoknak, akik szerinte gyanúba keverdhetnek.

Hozzátette, ha valaki izgalomra vágyik, az inkább nézze meg a legújabb James Bond-filmet.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.