2013. május. 23. 18:31 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 23. 19:00 Itthon

"Rasszista és vallásellenes" – nekiment a Jobbiknak a Hit Gyülekezete

A Hit Gyülekezetének véleménye szerint a Jobbik rasszista és vallásellenes – ezt arra reagálva írták, hogy a párt indítványa nyomán kedden újra név szerint szavazott a parlament a Hit Gyülekezete egyházi státuszának megvonásáról.

Az indítványt csak a Jobbik támogatta, 44-en tartózkodtak, 213-an pedig nemmel szavaztak rá.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben úgy fogalmaznak, hogy a Jobbik "gyűlöletkampányának" részét képező kezdeményezés és az az alapján lebonyolított szavazás az alaptörvény által garantált állam és egyház elválasztásának elvébe, valamint a jelenleg hatályos egyházügyi törvénynek az egyházak megszüntetésére vonatkozó rendelkezéseibe ütközik. Hozzáteszik, hogy egyházat kizárólag a kormány kezdeményezésére szüntethet meg a parlament, és azt is csak akkor, ha az egyház tevékenysége az Alkotmánybíróság elvi véleménye alapján alaptörvénybe ütközik. 

"A Jobbik ezzel az akciójával bebizonyította, hogy rasszizmusa mellett vallásellenes is, mivel a folyamatos politikai támadásának a zsidóságon és a romákon túl egy elismert egyház, a Hit Gyülekezete is ki van téve" – jelentik ki.

Egyúttal viszont arra is kitérnek, hogy "politikafüggőséget és jogbizonytalanságot" okoz az egyházak elismeréséről és megszüntetéséről való döntésnek a bíróságoktól egy politikai testület, az Országgyűlés kezébe adása. Véleményük szerint a történtek rámutatnak, még az elismert egyházak is ki vannak téve "politikai zaklatásnak". Jobban szolgálná a társadalmi békét és a jogbiztonságnak az felelne meg, ha az egyházak jogi helyzete és működése a jog védelme állna – áll a szövegben.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.