Feljelentést tett a szegedi rektor a piramisjáték-gyanú miatt
Feljelentést tett Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektora az egyetemi piramisjáték gyanúja miatt, az ügyészség feljelentéskiegészítést rendelt el – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
A rektor kényszerítés bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést a HVG által megírt piramisjátékügy miatt – mondta Szanka Ferenc.
A HVG – egy birtokába került hangfelvétel alapján – arról írt, hogy a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkari hallgatói önkormányzatának 2010-2011-es elnöke piramisrendszerben akarta beépíteni a diákokat a Dél-alföldi Hallgatói Mozgalom Egyesületbe.
Az érdek-képviseleti vezető két filmklubos diákot győzködött az egyórás beszélgetésen arról, hogy lépjenek be a szervezetbe, majd szervezzenek maguk alá öt-öt embert. Cserébe a hallgatói önkormányzattól vagy szervezeteitől munkát kapnak, viszont minden tagnak a fizetése tíz százalékát kell "fölfelé" befizetni.
Szanka Ferenc közölte, a Szegedi Járási Ügyészség feljelentéskiegészítést rendelt el, és a rendelkezésre álló bizonyítékok, a többi között a hangfelvétel vizsgálata után dönt arról, hogy van-e oka a nyomozás elrendelésének.