2013. május. 18. 11:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 18. 11:10 Itthon

Elfogtak egy pedofil férfit Egerben

Több fiatalkorú lánnyal létesített szexuális kapcsolatot, valamint tudtuk és belegyezésük nélkül pornográf tartalmú felvételeket készített róluk 2010 nyara óta egy 43 éves férfi Egerben - tájékoztatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton az MTI-t.

Egyiküket meg is zsarolta azzal: ha nem folytatja vele a kapcsolatot, akkor nyilvánosságra hozza a felvételeket.

A nyomozók a gyanúsított egri lakásán tartott házkutatás során különböző adathordozókon pornográf felvételeket, illetve több helyen rejtett kameráknak kialakított üregeket találtak.

Ez alkalommal a férfitól lefoglaltak egy engedély nélkül tartott vadászfegyvert és éles lőszereket is.

A féri ellen tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntett, kényszerítés bűntett és lőfegyverrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vették, illetve a bíróság pénteken elrendelte az előzetes letartóztatását.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.