2013. május. 14. 08:44 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. május. 14. 09:16 Itthon

Középiskolásokat vádolnak a hidegvérű kettős gyilkossággal

Kedd reggel kezdődik a Győri Törvényszéken annak a három fiatalnak a pere, akik a soproni lőtéren mindenáron fegyvert akartak szerezni, s ennek érdekében a vád szerint embert is öltek.

Legfeljebb húsz évet kaphat az a három középsikolás diák, akiket tavalyi kettős emberöléssel vádolnak – adta hírül a Kisalföld.hu helyi hírportál. A soproni lőtéren elkövetett bűnténnyel gyanúsított fiatalok pere kedden keződik a Győri Törvényszéken.

A vád szerint pénzt és fegyvert akartak, és megegyeztek: ha kell, embert is ölnek érte.

Míg egyikük őrködött, a másik két fiú 50-50 lőszert szerzett. Ez után megvárták a lőtérvezetőt, s két lövést adtak le rá. Miután összeesett az áldozat, még két lövéssel kivégezték, majd elrejtették a holttestét. Egy másik férfi, vesztére, ekkor érkezett a lőtérre, kislányát a kocsiban hagyva. A fiatalok ezt a férfit is több lövéssel gyilkolták meg. Először fél méterről arcon lőtték, majd amikor menekült, utána lőttek, s amikor összeesett, őt is kivégezték.

Mivel a vádlottak nem töltötték be a húsz évet idén áprilisig, nem ítélhetők életfogytiglanra, legfeljebb húsz évre ítélhetők. Az eljárást gyosan készül lefolytatni a törvényszék, pénteken már elsőfokú ítéletet hirdetnének.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.