Levelet írtak Orbánnak a mezőberényiek
Levélben fordult a várost is érintő, Budapest–Lökösháza vasútfejlesztéssel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnökhöz a mezőberényi önkormányzat – közölte a beol.hu Békés megyei híroldal.
A település a beol.hu beszámolója szerint azért döntött a szokatlan lépés mellett, mert megfogalmazásuk szerint a sok előnnyel járó beruházás problémákat is okoz a térségben.
"Örvendetes, hogy a beruházás befejezése után, közlekedési szempontból nehezen megközelíthető térségünk, a gazdasági vérkeringésbe történő bekapcsolódás jelentős lehetőségével gyarapodik" – írja a levélben Siklósi István, Mezőberény polgármestere, aki azt is hozzátette, hogy a fejlesztés problémákat is okoz az ott élőknek.
"A vasúti fejlesztésnél a felújításhoz szükséges nagy mennyiségű követ – szinte érthetetlen módon – nem vonatokon, hanem közúton szállítják a helyszínre, így a 46-os főút, valamint Mezőberény egyes belterületi szakaszai és a mezőgazdasági vállalkozók által használt gazdasági utak lassan használhatatlan állapotba kerülnek" – fogalmazott a portálnak a felvetett gondokkal kapcsolatban a polgármester.
Azt mondta, ígéretet kaptak a helyreállításra, a kátyúk javítása azonban önmagában nem megoldás. A gyenge alappal rendelkező utak hullámosodását, töredezettségét a kátyúzás ugyanis nem szünteti meg.
A város egy speciális problémával is küzd Siklósi István szerint, a beruházás keretében ugyanis a település belterületi határán vasúti felüljáró épül, ami a polgármester szerint kevéssé szolgálja Mezőberény hosszú távú érdekeit. A felüljáró megépítésével távolra került a 2021-2023. közötti időszakra tervezett 47-es út Mezőberényt elkerülő szakaszának megépítése, mivel ahhoz szükség lenne még egy felüljáróra, a most megvalósulótól körülbelül öt-hét kilométerre.