2013. május. 02. 17:45 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 02. 18:25 Itthon

Kósa elárulta, hogyan nyerhettek fideszesek a trafikpályázaton

A nagy számok törvényéből következik Kósa Lajos szerint, hogy fideszesek is vannak a trafikpályázat nyertesei között. A Fidesz alelnöke azt is leleplezte, hogy nyert trafikot Gyenesei István volt önkormányzati miniszter sajtósának felesége is. Az MSZP "szánalmasnak" nevezte a kormánypárt magyarázkodását.

Több száz, baloldalhoz köthető és tucatnyi jobbikos kötődésű is van a trafikpályázat nyertesei között – jelentette ki a Fidesz ügyvezető alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Kósa Lajos visszautasította azt a vádat, hogy politikai alapon választották ki a dohányboltokra kiírt pályázat nyerteseit. Kósa Lajos szerint a "nagy számok törvényéből következik", hogy számtalan fideszes kötődésű ember is nyert a pályázaton. 

A Fidesz 2010-ben nagyságrendekkel több önkormányzati képviselői és polgármesteri helyet nyert, mint az MSZP, a Jobbik vagy az LMP, ezért "sokkal több embernek, valószínűleg sokkal több kapcsolata is van, és már csak véletlenszerűen is sokkal többen lehetnek ebben a listában" – mondta.

A politikus hangsúlyozta: "teljes képtelenség" politikai összefüggést keresni; bármilyen statisztika, és az ellenkezője is kimutatható az adatokból. Kis ügyességgel akár az is, hogy a vidéken elő Fradi-szurkolók nyertek a legnagyobb számban – mondta Kósa Lajos. "Semmifajta, néven nevezhető politikai orientáció" nem volt a kiválasztásnál, több száz baloldali kötődésű ember nyert, és "nyilvánvaló jobbikos kötődésű" trafiknyertesek is vannak tucatjával – tette hozzá.

A bizonyíték

Példákat sorolva elmondta: Dombóváron Albert Barbara Mária nyert, aki a korábbi MSZP-s dombóvári polgármester élettársa volt. Tamásiban Balassa Zoltán győzött, aki a korábbi baloldali vezetésű település alpolgármestere volt, de nyert trafikot Gyenesei István volt önkormányzati miniszter sajtósának felesége is.

Szigethalmon egy jobbikos önkormányzati képviselő, Mihályiban pedig szintén a Jobbik legfontosabb támogatója, más településeken pedig Boldvai László MSZP-s képviselő kampányvezetője, illetve Karsai József korábbi szocialista képviselő kampányfőnöke nyert – közölte.

Kérdésre válaszolva kijelentette: a Fideszben nem végeztek gyűjtést, ezek azok az adatok, amelyek "szórványosan bejöttek a pártszékházba", ugyanakkor volt olyan is, aki azért telefonált be, mert bár "ezer éve" a Fidesznek gyűjt kopogtatócédulát, mégsem nyert trafikot.

Arra a felvetésre, hogy nyilvánosságra hozzák-e pályázatokat, Kósa Lajos azt mondta: ehhez minden pályázónak hozzá kellene járulnia adatai nyilvánosságához. Szerinte a nyilvánosságra hozatal komoly egyéni sérelmeket okozna, de ha Péterfalvi Attilának, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének más az álláspontja, akkor annak megfelelően járnak el.

MSZP: "szánalmas"

Mindeközben az MSZP azt követeli, hogy érvénytelenítsék a dohányboltok üzemeltetésére kiírt pályázatokat.Török Zsolt szánalmas magyarázkodásnak nevezte, ahogy a Fidesz a tender eredményét "védi".

Minden napra jut egy, a kormányoldal számára kínos hír a trafikpályázatokkal kapcsolatban, így csütörtökre az, hogy a korábbi debreceni Fidesz-frakcióvezető, Sásdi András végzős gimnazista lánya is dohányboltot üzemeltethet majd – közölte.

A szóvivő szerint a Fidesz 40 ezer család megélhetését vette el a trafiktenderrel. Török Zsolt felszólította a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra a pályázatok bírálatait és a döntésben részt vevők nevét, érvénytelenítse az eredményeket, és fejezze be "Magyarország kifosztását".

Az MSZP szóvivője kérdésre válaszolva felháborító beismerő vallomásként értékelte, hogy Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, bár az MSZP-hez és a Jobbikhoz kötődő győztesek is vannak, a "nagy számok törvényéből következik", hogy számtalan fideszes kötődésű ember nyert a pályázaton.

Török Zsolt megismételte, ha a Fidesz-kormány nem érvényteleníti a pályázatokat, a szocialisták fogják megtenni 2014 után. A képviselői irodaházban tartott sajtótájékoztató végén a politikus "Trafikmutyi – VII. emelet" és "Földmutyi – VI. emelet" feliratú papírlapokat ragaszott ki a lift mellé, arra utalva, hogy ezeken a szinteken találhatók a kormánypártok irodái.

Hirdetés