Az elmúlt három évben a kormány számos olyan törvényt hozott, amely arra kényszerített családokat, fiatalokat, időseket, hogy tervezzék újra eddig megszokott életüket. Van, akinek családi vállalkozását kellett feladnia, mivel a több évtizedes tapasztalat nem volt elegendő, hogy az állam rábízza a cigaretta árusítását. Akad olyan is, akit úgy kényszerítettek vissza a munkaerőpiacra, hogy rokkantsága miatt képtelen nyolc órát folyamatosan dolgozni, de van olyan érettségiző is, akinek továbbtanulási terveit kell feladnia, mivel a kormány szerint a jövőben megszerzett diplomájával inkább a munkanélküliek táborát erősítené.

A hvg.hu személyes történetekkel próbálja bemutatni azokat az intézkedéseket, amelyek kisebb, nagyobb felháborodást váltottak ki a társadalomból, de mindenképpen átírták az emberek megszokott mindennapjait.

Trafikosok voltunk, hol rontottuk el?

Rettenetesen csalódottak és dühösek azok a pályázók, akik vesztettek a dohányboltok koncessziós pályázatán. Tömegesen nyertek viszont olyan pályázók, akik soha, egyetlen boltot sem üzemeltettek, ám a helyi potentáthoz, üzleti körhöz, családhoz állnak közel. (A trafikmutyiról szóló írásainkat itt olvashatja).

"Ha belenézek a tükörbe, kinevetem magam, mert amiatt volt bűntudatom, hogy pályázati pluszpontért átjelentkeztem a fiamhoz, és papíron visszaköltöztem Tatabányára. Azért szégyelltem magam, mert csak a két rohadt pontért ilyet tettem" – kezdi az Unikum Ház vezetője, Hegedűsné Bognár Katalin. A pironkodás alapja, hogy a szülői örökségen, a tatai házon néhány éve nem adtak tovább, hanem a szülők odaköltöztek. Tatabányán a 18 éve nonstop működő Unikum ABC és Söröző amolyan biztos pontnak számít. Január 22-én volt 22 éve, hogy a most 54 éves nő kiváltotta egyéni vállalkozói szerződését, és a város első, minden nap este 9-ig nyitva tartó szatócsboltban „rendelni kezdett”. A családi vállalakozás az évek alatt két kisboltig tudott bővülni. A működtetésen a négyfős család folyamatosan dolgozik – külön alkalmazottra nem telik. Katalin viszi az egyik boltot, a férje az üzletvitelt tartja kézben, az egyik fiú a boltban, a másik az Unikum Ház sörözőjében dolgozik. Havonta 30 napból 30-at dolgoznak.

Új trafikosok jönnek a régiek helyett

AFP / Remy Gabalda

Horváthné feszengve teszi hozzá, hogy lehet, naiv egy kicsit, de ő már 22 éve egyéni vállalkozó, és nem csinált se bt.-t, se kft.-t, mert semmiféle mutyiba nem akart belemenni. És mert a munkáért a felelősséget mindig vállalni kell – ez szerinte ilyen egyszerű. Ahogyan az is magától érthető, hogy a családban mindenkinek van üzletvezetői végzettsége. Nem is lehetne másként, hisz a boltos nő felmenői is kereskedők voltak: az apuka még a háború előtti időkben lett hentes és kocsmáros. „Sokszor eszembe jutott a héten, hogy az államosításkor miként vették el a munkáját. Egy nap, amikor hajnal 3-kor ment a faluba a disznót levágni, hogy legyen hús a boltban, ott mondták meg neki: mostantól tilos a vágás. Így veszik el most a mi munkánkat is” – magyarázza. Az azonban nem fér a fejébe, hogy ha pontos üzleti tervet adtak le, és a pályázatot egy olyan családi barát írta meg, aki évekig a fővárosban pont ebből élt, akkor miért nem felelt meg a pályázat. Tatabányán szerinte sok kiskereskedő nyert, és ahhoz képest, amit olvasott, a városban kisebbnek tűnik a mutyi. Azért az szemet szúrt, hogy  Magyar képviselő lánya, Magyar Beáta négy pályázatot nyert, és Lengyelné Hörömpöli Erika hármat, kettőt Tatán és egyet Oroszlányban. Hegedűsné elképzelni sem tudja, hogy fogják ezt az új rendszerben működtetni.

A családi kupaktanács a „Hogyan tovább?”-ot illetően még nem ült össze. Hogy is ülhetett volna, ha Hegedűsné nem mer a fiai szemébe nézni, mert nem tudja megmondani, hol rontották el. Ha csak arra gondol, hogy mégis mondania kellene valamit, a sírás kerülgeti. Voltak bent a multisok is, és nagyon elcsodálkoztak, hogy az Unikum Ház nem nyert. A sörösök viszont azt is elárulták a boltosnak, hogy megkapták az utasítást: keressenek fel mindenkit, aki nyert, és mihamarabb szerződjenek le velük a sörhűtőre. Hegedűsné szerint ez azt jelenti, hogy be lehet zárni a boltot. A bevétel 40-45 százaléka eddig is a cigiből jött, ha a söröző havi egymillió forint körüli havi forgalmából is elvisznek a „nemzeti dohányboltosok”, azzal pedig Hegedűsné szerint „azt a kicsi esélyt is elveszik, hogy cigi nélkül valahogy próbáljunk megmaradni”.

Hegedűsné Bognár Katalin egyetlen döntést azonban már meghozott, amint meglátta a nyertesek listáját. Azt, hogy visszajelentkezik Tatára.

Ha belerokkanok, akkor sem halok éhen

A kormány az első Széll Kálmán-tervben írta elő a rokkantsági rendszer felülvizsgálatát: 2012-től elrendelték az összes rokkantsági és rehabilitációs ellátott rendkívüli felülvizsgálatát. Emellett átalakították a rendszert úgy, hogy a rokkantsági nyugdíj helyett bevezették az annál jóval alacsonyabb összeggel járó rokkantsági és rehabilitációs ellátást.

Tóthné Koszteczky Hajnalka könyvelőként dolgozott 18 és fél évet, amikor 1990-ben egy autóbaleset következtében súlyos fej- és gerincsérülést szenvedett. Több műtétet is elvégeztek rajta, végül rokkantnyugdíjassá nyilvánították. Még most is hatalmas fájdalmai vannak, szilveszterkor is kórházban volt, folyamatosan műtétek előtt áll, legfeljebb 50 métert tud megtenni gyalog, mivel utána olyan érzése van, mintha lefagyna a lába.

Az asszony állapotát 2011 nyarán vizsgálták felül, a 67 százalékos rokkantságát először 45, majd másodfokon 42 százalékra minősítették vissza. Mindez azt jelenti, hogy az addigi 62 ezer forintos nyugdíját elveszítette, gyakorlatilag a munkanélküliek táborába sorolták át 53 évesen. A bizottság döntés ellen fellebbezett, több igazságügyi orvosszakértői vizsgálat után végül két év után a napokban a munkaügyi bíróság azt az ítéletet hozta: nem jogosult rokkantsági ellátásra.

Miután 2011 óta a nyugdíjigazgatóságtól semmilyen ellátást nem kapott, kilenc hónapig regisztrált munkanélküliként kapott támogatást, majd egy évig az önkormányzattól 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő ellátást. Március 27-től viszont már azt sem, mivel nem volt 30 napos közmunkaviszonya. Az önkormányzat ugyan felajánlott neki közmunkát, de az állapotára való tekintettel azt nem tudta volna ellátni. Gereblyézés, utcaseprés, parkgondozás – erre vették volna oda, gerincsérültként. Egészségi állapotának megfelelő munkát nem tudtak kínálni. Most kénytelen a havi huszonegynéhányezer forintos segélyből megélni. „Sose éltünk nagylábon, a 62 ezer forintot azért be tudtam úgy osztani, hogy nem panaszkodtam. 22 ezer forinból ezt már nehéz megtenni” – mondta Hajnalka. A segélyből a rezsit fizeti ki először, de télen például nem merte a gázkonvektort használni, a lakásban kilenc fok volt. Budapesten élő lánya annyival tudott segíteni, hogy vett egy mobil kályhát és brikettet. Rokkantnyugdíjas nővére pedig időnként küld neki ötezer forintot, amiből olykor csirke far-hátra is futja.

„A szomszédok rendesek, odaadják a száraz kenyeret, amiből kenyérlevest, vagy a magam termesztette petrezselyemből tölteléket tudok csinálni” – mondja. „Két évvel ezelőtt padlón voltam, most van egy kis remény bennem, mivel jó néhányan tartják bennem a lelket. Tíz évem van még a nyugdíjig, 18 év rokkantság után munkát kell keresnem. Mindegy, hogy itthon vagy egy irodában rokkanok le teljesen, de éhen nem akarok halni”. Hajnalka egyébként a 2011-es felülvizsgálat óta keres könyvelői, adminisztrátor munkát, két éve folyamatosan küldözgeti az önéletrajzát, de sehova sem hívták még be. „Beletörődtem, sőt elfogadtam azt is, hogy visszaminősítettek, de legalább lenne egy kis biztosíték, hogy dolgozhassak. Munkát kellene szerezni, most már úgy vagyok vele, feketén is dolgoznék.”

"Nem tudjuk, miből élünk ezután"

A trafikosokhoz hasonló cipőben járnak azok a gazdák is, akik a kormány hívására belefogtak a földpályázatokba. A Nemzeti Földalap családi gazdaságoknak meghirdetett földpályázata „mintapályázójának” gondolhatta magát Horváth János bábonymegyeri gazda: három gyerekes állattartóként a telkük melletti földdarabra adott be igénylést (csak egy földút választja el egymástól a két területet). Horváthéké igazi családi (mini)gazdaság: a szülők 2 szarvasmarhát és egy üszőt tartanak, ezen kívül sertéseket, a munkába 12 éves fiuk is besegít, ő már most gazdálkodni akar, olyannyira, hogy tavaly a megyei aratóversenyt is megnyerte – a felnőttek mezőnyében.

Fazekas István

A megpályázott föld összesen 69,9 hektár volt, Horváth János szerint nekik ideális lett volna: a 25 hektár legelőn és 45 hektár szántóföldön egész évben megtermett volna a szarvasmarháknak szükséges takarmány. „Annyira biztosak voltunk benne, hogy nyerünk, hogy már elkezdtük a tárgyalásokat a környékbeli tenyésztőkkel a szarvasmarhák megvásárlásáról” – mondta a hvg.hu-nak a gazdálkodó, aki azt is tervezte, szomszédjával együtt dolgozik majd. Neki már most van 22 szarvasmarhája, de egyelőre csak 3 hektár legelője, ami nagyon kevés. „Ő is helyben lakó, családos, minden szempontnak megfelelt volna. Egy nyolc és egy 24 hektáros területet is megpályázott, valamint egy 80 hektáros nagyobb darabot is, de ezt amolyan ’vésztartaléknak’ szántuk, hogy ha netán én nem nyerek, ő pedig végül csak ezt kapja meg, 80 hektáron ketten akkor is tudtunk volna dolgozni” – mondta Horváth János.

Ezután hidegzuhanyként érte őket az eredményhirdetés: egyikük sem nyert egyetlen hektár földet sem. „Kérdeztük, hogy miért, de persze nem volt válasz. Csak az bánt, hogy itt Bábonymegyerben négyen pályáztunk ezekre a területekre: hárman családi gazdálkodók lettünk volna, a negyedik egy nagyvállalkozó fia: ő nyert” – mondta a férfi, hozzátéve: a két család az ellehetetlenülés szélére került ezzel. „Nemcsak lelkileg viselt meg minket, de azt sem tudjuk, miből élünk ezek után. Nekem vissza kellett mondanom a megvenni tervezett állatokat, a komám most elkezdte árulni a 22 marháját. Hittünk a kormánynak, de nagyon csalódtunk”.

Inkább Dánia, mint a magyar tandíj

Azt egyelőre még az érettségizők sem merik megbecsülni, mennyire kellett újratervezniük az életüket a kormány felsőoktatási tervei miatt. A többség nekiveselkedik a felvételinek, még ha már most tudja, a hirtelen megvágott keretszámok, a megemelt ponthatárok, és a röghözkötés miatt biztosan nem azt az életpályát fogja követni, mint azt egy-két évvel ezelőtt elképzelte.

A jövő héten érettségiző Krisztián életében a kormány decemberi lépése (amikor egy tollvonással gyakorlatilag megszüntették többek között az államilag támogatott közgazdász, jogi és kommunikációs képzést) saját bevallása szerint inkább megerősítette azt az elhatározását, hogy inkább külföldön tanuljon. „Közgazdasági szakközépiskolába járok, a Corvinuson akartam pénzügyet tanulni, de azért a 2012-es keretszámokból okulva már nézegettem a külföldi egyetemeket. A kormány aztán megadta a végső lökést”. Végül úgy döntött, meg sem próbál egy magyar egyetemre bejutni, inkább Dániában próbál szerencsét. Mint mondta, ott tandíjmentes a képzés, nincs hallgatói szerződés, és a tanulmányi körülmények is emberibbek, mint itthon, ahol több száz fős előadóban csak Neptun-kód alapján azonosítják be a hallgatókat. A családi kupaktanács is támogatta Krisztiánt, főleg, hogy a dániai képzéssel kapcsolatos költség legfeljebb évi 20-30 ezer forinttal több, mintha Budapesten kellene tandíjért tanulnia.

„Hogy mi lesz később? Az még nagyon messze van. Nem tudom, hogy hazajövök-e a diploma után. Ha ott jobbak a viszonyok és kapok munkát, akkor valószínűleg nem."

Filmesekből beszállítók

Sokan kiestek a támogatottak közül, amióta Andrew G. Vajna kormánybiztosként átvette a magyar filmszakma felügyeletét. A vesztesek természetesen átkozódnak, és diktatúrát kiáltanak, a győztesek hálásak Vajnának, főleg azok a producerek, akik 2010–2012 között azon rettegtek, hogy tartozásaikért cserében mikor veszi el a hitelező bank a kocsijukat, házukat.

Amiről azonban ritkán esik szó: Vajna nem felügyel minden mozgóképes produkciót, csak az egész estéseket. A kisműfajok – rövid dokumentumfilmek, animációk, kísérleti és kisjátékfilmek – az NMHH felügyelete alá tartoznak. És ez a munkamegosztás a közmédia és a Magyar Nemzeti Filmalap között már sokkal jobban megragadható problémákat hordoz, semmint a sértettek kritikáját.

Muhi András, az Inforg Stúdió alapító-producere több mint egy évtizedig volt az induló és fiatal filmesek támogatója, számukra biztosított műhelyt. Cége főleg a kisműfajok révén nevelgette azokat, akik ma már nemzetközi nevet szereztek, köztük találjuk Kenyeres Bálintot és Fliegauf Benedeket is. És ez a normális, hiszen a film rendkívül költséges műfaj. Ahhoz, hogy Vajna csapata végre ütős, itthon és külföldön is sikeres mozikat készítsen, hogy ne gyakorlatlan alkotók kezébe kerüljenek masszív költségvetések, a pályázóknak éveken keresztül sok tucat kisműfajos próbálkozáson kell átesniük. Amióta azonban az NMHH-hoz került ez a kategória, Magyarország veszélyesen lecsúszott. Muhi nem tud filmeket készíteni, mert a közmédia úgy kezeli a filmeseket, mint beszállítókat. Már akik a kedvezményezettek között futnak. A közmédia munkatársai szerkesztőként rendelik meg és alakítják a produkciókat – ami Muhi szerint „rendben is van, de elmarad az innováció, a kreativitás”, vagyis azok az képességek, amit már a nagy műfajokban kellene kiaknázni. Vagyis marad a kevesek, szerény költségvetéssel, megrendelésre készült setesuta produkciója.

Vagyis Muhinak nincs igazán munkája, és azoknak sem, akiknek ő adna munkát.

Két nap alatt került ki a zárva tábla

A kormányzat intézkedései két év alatt gyakorlatilag megszüntették a teljes magyar szerencsejáték-ipart, az online piac szabályozására ezért is van szükség (ahol viszont az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt.-nek áll a zászló). Az átalakításba 2011 őszén kezdett bele a kormány, megbénítva a korábbi, működőképes rendszert. Az első törvénymódosítás drasztikusan megemelte a játékadót, aminek az lett a következménye, hogy 23 ezer játékgépből 2012 elejére alig több mint négyezer maradt az országban. Végül ezek is a raktár mélyére kerültek, mivel tavaly októberben egy törvénymódosítás betiltotta a nyerőautomaták üzemeltetését a kaszinókon kívül. Így jelenleg legfeljebb 270 játékgép van az ország három kaszinójában.

A piac számára máig érthetetlen, hogy a kormány gyakorlatilag egy tollvonással megszüntetett egy jelentős adóbevételt termelő ipart. Ezzel kárt okozott a rendszer összes szereplőjének, beleértve az államot is, és komoly űrt teremtett a piacon. Utóbbi egyes vélemények szerint például azzal fenyeget, hogy erőre kap az illegális szerencsejáték-szervezés, hiszen az igény, amit korábban a nyerőgépek szolgáltak ki, továbbra is jelen van. Akik korábban pénznyerő automatán játszottak, jelenleg is keresik, és meg is találják a játéklehetőségeket, viszont sok esetben ellenőrizetlenül, állami adóbevétel és játékosvédelmi korlátok nélkül.

Az például már megfigyelhető, hogy kocsmárosok internetelérést biztosítanak. Így a korábban nyerőgépező vendégeik az interneten élhetik ki szenvedélyüket. De hallani a piacon arról is, hogy nőtt a kártyatermek forgalma is. Egy másik jelenség az, hogy a piaci becslések szerint a határmenti területekről a korábbi játékosok körülbelül 20 százaléka a szomszédos országokban folytatja a szerencsejátékot. Ha a becslés hozzávetőleges is, az bizonyára nem véletlen, hogy a kassai kaszinó óriásplakáton hirdeti magát Miskolcon, Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből pedig kisbuszokkal járnak át Szlovákiába játszani.

Ha Önnek is újra kellett terveznie az életét egy kormányzati döntés miatt, írja meg nekünk történetét az ugyelet@hvg.hu címre.