Itthon Horváth Gabriella 2013. április. 25. 20:02

„30 négyzetméteren: anyuka, apuka, hat gyerek, nagymama, nagypapa”

A sok vihart megélt dr. Ámbédkar iskola négy borsodi településen próbál a legszegényebb fiatalok számára minőségi oktatást nyújtani. A baranyai tapasztalatok nyomán a Waldorf pedagógus Orsós és Derdák Tibor által 2007-ben indított iskola szerint a munkanélküliség és mélyszegénység újratermelődését ma már inkább egy érettségi, mint a szakmához jutás akadályozhatja meg. Vagy a kettő együtt. A Bálint Házban, Turay Balázs portréfotóiból nemrég nyílt kiállítás az iskola diákjait és pedagógusait mutatja – épp amikor az Amnesty Magyarország is beszállt a munkába, hogy emberi jogi képzéssel segítse a fiatalok boldogulását.

Hvg.hu: Mit szóltak, amikor megtudták, hogy az iskola életéhez kapcsolódóan készül kiállítás?

Orsós János: Először nagyon megijedtem, hogy plusz munka szakad a nyakunkba, de aztán saját lábra állt a szervezés, nekem már csak azzal volt dolgom, hogy mikor hova kell menni. (A képek egy része itt tekinthető meg.) A megnyitón sokan voltak, Závada Pál mondott beszédet, jó volt látni, hogy ennyien fontosnak tartják a munkánkat. Kell a visszaigazolás és nagy segítség, ha bekerülünk a köztudatba, nem vagyunk teljesen magunkra hagyva. Borsodban nincs olyan közeg, ami a problémára érzékeny lenne, és segítene. Amikor partnerintézményekről beszélünk, akkor legközelebb Budapest vagy Salzburg jöhet szóba.

Hvg.hu: A lakókörnyezetükben mára mennyire sikerült elfogadtatni az iskolát?

OJ: Szerencsére már ott tartunk, hogy a lakosság, akit kiszolgálunk, büszke arra, hogy van ez az intézmény. Ráadásul szépen lassan nincs az a fajta ellenségeskedés a falu vezetésével sem, ami akár még egy évvel ezelőtt is volt. Korábban ki akartak minket rakni az általános iskola épületéből, ahol béreltük a termeket. Főleg a jegyző törekedett arra, hogy minden széket kihúzzon alólunk. De amikor nem engedtek be minket az iskolaépületbe, akkor mi nem mentünk el, és ők ezt látták. Aztán amikor már megvolt a saját épületünk, talán azt is belátták, hogy nem is annyira káros, amit csinálunk. Az idei március 15- i ünnepségre például eljött a polgármester, és külön beszédet írt a mi iskolánk ünnepségére! 

Hvg.hu: Tulajdonképpen mit kínálnak a mélyszegénységben, zömmel telepeken élő fiataloknak?

OJ: Új lehetőséget, második esélyt. Olyanokkal foglalkozunk, akik az állami oktatási rendszerből kiszorultak és fiatal, alacsony iskolázottságú felnőtteket is oktatunk. Magyarországon az érettségiző korosztály 80% le is teszi a vizsgát, „cigányéknál” ennek a töredéke. Sajókazán, a Sólyom telepen például közel ezer főből kettőnek van érettségije. Mi nem csupán arra törekszünk, hogy érettségit adjunk, nálunk az oktatás a társadalmi helyzet megváltoztatását is célozza. Ennek a gondolatnak az elültetése azonban nem ment könnyen. Amikor megjelentünk, akkor el kellett telnie néhány évnek, amíg felfogta maga a környezet, hogy mire jó az iskola, az érettségi. Mert amíg az környezetükből példát nem látnak, elég nehéz elképzelniük, hogy mi is ennek a végkimenete. Ezért a Dél-Dunántúlról érettségizett, egyetemre járó cigány fiatalokat is elhívunk, és ők előadásokat tartanak a gyerekeknek, az életükről beszélnek. Szép lassan összeáll nekik a kép. Így a második, harmadik évtől egy-egy településen nem kell toborozni, mert már a diákok unokatestvérei jönnek, akik hallottak arról, hogy jó valamiért ide járni. Jóval nagyobb igényt szolgálunk ki, mint amekkorák a lehetőségeink. A másik nagyon fontos célkitűzés az egyenlő bánásmód érvényesítése, hogy mindenki érezhesse, hogy az iskola közösségéhez tartozik.

Hvg.hu: Hogyan mérhető a munkájuk eredményessége?

OJ: Tavaly a Baranya megyei telephelyünkön tizenegyen érettségiztek minden tantárgyból, ők többnyire már munkahellyel rendelkeznek. Számukra azért volt fontos az érettségi, hogy magasabb fizetési kategóriába kerüljenek. Idén 14 érettségizőnk lesz, ebből négyen teljes érettségire készülnek, a többiek pedig egy vagy több tantárgyból előrehozott vizsgát tesznek. Számos olyan diákunk is van, akik 8-10 év általános iskola után kerülnek hozzánk, de az alapkészségeik hiányoznak az írás-számolás terén. Ezzel kezdünk, a mi munkánk onnan indul, hogy ezeket a kompetenciákat kell kialakítanunk, megerősítenünk. Van tehát bőven tennivaló, mire a sikeres érettségi vizsgákig eljutunk.

Hvg.hu: Így jött a képbe az Amnesty? Mit tud ehhez a munkához hozzátenni egy jogvédő szervezet?

OJ: Az Amnestyvel 2011-ben kezdtünk együtt dolgozni, sokat ad hozzá a mindennapi munkánkhoz ennek a szervezetnek a jelenléte. Képzőik az „Emberi jogi barát iskola” projekt keretében rendszeresen tartanak nálunk témanapokat, segítenek a diákönkormányzat működésében. Tavaly nyáron emberi jogi tábort is szerveztek. Nekik köszönhetően mára bekerültünk egy olyan vérkeringésbe, ami az iskolánk életében nagyon fontos, új lehetőségekkel jár. Többen felfigyeltek a munkánkra, megjelentek olyan partnerek, akik szintén elkötelezettek az iskolánk iránt. Így például idén már a Corvinus Egyetemről rendszeresen járnak hozzánk hallgatók a Fazekas Gimnázium pedagógusaival, azért hogy a diákjaink egyetemre való felkészülését segítsék.

Sajókaza: az iskola a kitörés lehetőségét jelenti a reménytelenségből
Fazekas István

Hvg.hu: Sokan már szülőként kerülnek Önökhöz, hogy tanulni szeretnének. Mennyire tudnak a speciális élethelyzetekre reagálni?

OJ: Közel 500 diákunk van, az ő igényeikre próbáljuk kialakítani a tanítás rendjét, a tantárgyfelosztást. Számos diákunk még nincs 20 éves, de már szülő. Ez nem lehet akadálya az iskolába járásnak, persze gyerek mellett nehéz vállalkozás ez a diák és a pedagógus számára is. Úgy próbálunk erre a helyzetre megoldást találni, hogy délelőtt az anyuka jöhet iskolába, délután az apuka. Szerencsére van a családi napközink is, ahová az anyuka bejöhet a gyerekével együtt, mert a gyermekre képzett telepi asszonyok vigyáznak. A lemorzsolódás általában így is nagy, igaz, idén kisebb, és meggyőződésem, hogy ez a családi napközinek is köszönhető.

Hvg.hu Mit válaszolnak a kétkedőknek, akik azt mondják, inkább tanuljanak szakmát a fiatalok?

OJ: Nálunk, Borsodban az elmúlt húsz évben elég sok EU-s pénzt költöttek arra, hogy különböző OKJ-s tanfolyamokat – például gyümölcstermesztést, parkgondozást - végezzenek a munkanélküliek. Van olyan diákunk, akinek 4-5 szakmája van, és nem tud elhelyezkedni, szóval ezek a papírok igazából nem jelentenek komoly lehetőséget. Amikor a gyerekek kérdezik tőlünk, hogy miért ne legyek kőműves, akkor visszakérdezünk: van-e kőműves ismerősöd? És hol dolgozik? A válasz az, hogy sehol. És van-e főiskolát végzett, érettségizett rokonod? Nincs. Ilyenkor azt válaszolom, hogy nekem van főiskolai végzettségem, és van munkahelyem. Aztán elkezdünk beszélgetni, hogy vajon melyikkel könnyebb. De soha nem beszéljük le őket a szakma megszerzéséről! Azt mondjuk, hogy nagyon örülünk a szakmának, de ha azt megfejeli egy érettségivel, akkor biztos, hogy magasabb pozícióba kerül az adott munkahelyen. El szoktam mesélni, hogy én sem jövök sokkal jobb helyről, mint ők, sőt. De nem lehet megúszni 10-12 év tanulás nélkül. Elmondom azt is, hogy ezzel a végzettségemmel valószínűleg nem fogok éhen halni, mert még a munkanélküli segélyem is több lenne, mint a 22.800 Ft szociális segély. A szüleiktől azt tudják, hogy a munkahelyre a beugró a nyolc általános. Mi azt mondjuk, hogy ez ma már az érettségi. Meg kell érteniük, hogy a mi sorsunkért mi vagyunk felelősek, így azért mi tudunk a legtöbbet tenni. Ilyenkor iskolánk névadójának, az indiai Dr. Ámbédkarnak a példájára szoktunk hivatkozni. Ámbédkar 14. gyerek volt egy faluszéli családban, és miniszter lett belőle. Minden gyermek nagy felelősség a szülei számára. Az a 16 éves, aki egy gyereknek adott életet, már nem gyerek többé. Ha nem csinálja végig az iskolát, akkor, ha a gyerekéből munkanélküli lesz, annak ő lesz az oka. Ezek az érvek hatni szoktak.

Hvg.hu: Milyen lehetőségek vannak a jövőbeni fejlődés szempontjából?

OJ: A legnagyobb problémánk az, hogy egyetlen saját iskolaépületünk van. Ez Sajókazán található, és minden nap, reggel 8-tól este 8-ig nyitva van. Ózdon rengeteg diák van, de nem jutunk hozzá épülethez, holott iskolák ürülnek meg az összevonások miatt. De inkább hagyják, hogy ott roskadjon össze, minthogy a cigányokat beengedjék. Ahhoz, hogy a működés kiszámíthatóbb és hatékonyabb legyen, olyan épületek kellenek Ózdon vagy Miskolcon, amivel mi rendelkezünk. Amíg ez nincs, ki vagyunk szolgáltatva a helyi hatalmasságoknak. Ha szépen mosolygunk rájuk, akkor beengednek az iskolába, ha nem, akkor nem. Ha lenne minden településen egy 4-6 termes épületünk, szeptembertől meg lehetne duplázni a diákok számát.

Hvg.hu: Lát bármi lehetőséget a rendszerszintű változásra?

OJ: Én nagyon szívesen leülnék egyszer egy döntéshozóval, hogy számoljunk. Nézzünk, mondjuk Sajókazán egy klasszikus családot a Sólyomtelepen. Szoba-konyha 30 négyzetméteren: anyuka, apuka, hat gyerek, nagymama, nagypapa. Mennyibe kerülne, ha a kisgyerek 3 éves korában óvodába kerülne, majd általános és középiskolába. Ennek mennyi a normatívája, amennyit az államnak ki kell fizetni a tanulás után. Aztán nézzük meg azt, hogy az mennyibe kerül, ha mondjuk áramlopásért a szülőt elviszik börtönbe, mennyibe kerül egy havi börtön ellátás, mennyi egy évi gyermekellátás, amikor beviszik őt az állami ellátórendszerbe? Mit akar az állam? Kriminalizálni a szegénységet, vagy adni egy reális esélyt, hogy hasznos, adófizető állampolgárokká váljanak? Az oktatásnak, a komplex programoknak egy generáció alatt bejönne az ára. Akik nálunk leérettségiznek, azoknak a gyerekei biztos, hogy főiskolára fognak kerülni, és ez nem olyan hosszú idő. Ha a mi gyerekeink nem érettségiznek le nálunk, akkor az ő gyerekeik sem fognak – és rögtön munkanélküliek lesznek. Az állam jó ideje beleragadt egy olyan működésbe, ami a szegényeket valahová elpakolná – pedig nem csak emberségesebb és jogállamibb, de költséghatékonyabb is a szegénységet megelőzni.

Hvg.hu: Az önök munkája a cigányság vagy a szegénység problémája?

OJ: Egyértelműen a szegénységé. Ózdon a diákjaink harmada nem cigány, a baranyai telephelyünkön egyértelműen több a nem cigány, mint a cigány. Nagyon sok olyan nem cigány él a falvakban, akik ugyanolyan nincstelenek, mint a cigányok. Csak ahhoz nekünk idő kell, hogy elhitessük velük is, hogy nem lesz attól bajuk, ha közösséget vállalnak a romákkal.

Hirdetés