Vízerőműveket építene a Jobbik
Meghirdette vízgazdálkodási programját a Jobbik: kormányra kerülése esetén vízerőműveket építene a Dunán, a Tiszán és a Dráván is.
Kepli Lajos jobbikos országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, jelenleg Magyarország nem kezeli megfelelően vizeit, ami évente több milliárdos árvíz- és aszálykárokat okoz.
Ismertetése szerint a Jobbik Mosonyi Emil Nemzeti Vízmegőrzési és Hasznosítási Programja alapján a Duna magyarországi szakaszán két vagy három vízerőművet, a Tiszán Csongrádnál egy duzzasztómű-vízerőművet hoznának létre, a Dráva felsőbb szakaszán pedig a horvátokkal való megegyezés függvényében egy közös üzemeltetésű vízlépcsőt építenének. Emellett megépítenék a közel száz éve tervezett Duna-Tisza-csatornát is, amely öntözési és hajózási célokat egyaránt szolgálna - tette hozzá.
Az ellenzéki képviselő szavai szerint a program megvalósítása a reformkor óta a legnagyobb vízügyi beruházás lenne, ugyanakkor néhány éven belül megtérülne, hiszen csökkennének az aszály- és árvízkárok, olcsó és megbízható villamos energiát lehetne termelni, valamint turisztikai központok létesülhetnének és természetvédelmi szempontból fontos új vizes élőhelyek is kialakulhatnának.