2013. április. 08. 15:44 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 08. 16:35 Itthon

Itt van Szócska bejelentése: új főigazgatója van az OMSZ-nek

Mostantól Burány Béla megbízott főigazgató vezeti az Országos Mentőszolgálatot – jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár hétfő délután Budapesten.

A mentőszolgálatnak hatékonynak, gyorsnak és mozgékonynak kell lennie. Ez a váltás egyfajta sebességváltást, gyorsítást jelent a mentőszolgálat fejlesztésében – mondta az államtitkár, aki Mártai István eddigi főigazgató távozásának körülményeiről nem beszélt.

Szócska Miklós azt ígérte: ahogy eddig, úgy ezután is nagy figyelmet fordítanak a mentőszolgálat modernizációjára. Kiemelte például, hogy a betegszállítás szervezését központosították, mostanáig 120 új mentőautót vettek, és további 200 új mentőautó beszerzése is folyamatban van. 60 mentőállomást felújítanak, továbbá 22 újat építenek.

A sajtótájékoztatón a mentőszolgálat új megbízott főigazgatója, Burány Béla azt mondta: körülbelül húszéves mentőszolgálati tapasztalata van, mostanáig a budapesti Honvédkórház sürgősségi betegellátó centrumában dolgozott vezetőként.

Burány Béla elődjét, Mártai Istvánt, 2010 szeptemberében nevezték ki a mentőszolgálat főigazgatójává.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?