Itthon hvg.hu 2013. április. 05. 21:29

Fotó: ő támadhatta meg Páva Zsolt lányát

Közzétette a Páva Zsolt fideszes pécsi polgármester lányának megtámadásával gyanúsított férfi nevét és fényképét a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság péntek este a rendőrség honlapján. A 23 éves Nyerges Zoltán ellen elfogatóparancsot adtak ki.

police.hu

A közleményben a megyei rendőrség azt kéri, hogy aki a fényképen látható Nyerges Zoltánt felismeri, tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a főkapitányság bűnügyi osztályát, illetve a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

A rendőrség korábban már közzétette a térfigyelő kamerák felvételeit, amelyeken a támadó látható.

A rendőrség szerint a 23 éves pécsi férfi gyanúsítható azzal, hogy péntek hajnali 4 óra körül a pécsi Kálvária úton található alagútnál megtámadta és bántalmazta Páva Zsolt 20 éves lányát.

A pécsi polgármester péntek délelőtt közölte, hogy brutálisan megtámadták a lányát. "Barátaival szórakozott egy egyetemi rendezvényen, majd onnan indult haza gyalog, a belvároson keresztül. Az úton egy férfi követte, próbált vele szóba elegyedni, de ez nem sikerült. Majd ezt követően szexuális zaklatás szándékával megtámadta a lányomat, aki szerencsére képes volt védekezni, így sikerült megakadályoznia a legrosszabat, ami egy nővel történhet" – írta közleményében Páva Zsolt a Pécsi Stop szerint

"Védekezés közben azonban nagyon súlyosan megsérült. A támadó eltörte az arccsontját, az orrát, szétszaggatta a ruháit, testén számos zúzódás található. Jelenleg is kórházi ápolásra szorul" – tette hozzá. Páva Zsolt egyúttal arra kért minden újságírót, tanúsítson önmérsékletet, és hagyja, hogy gyermeke a média jelenléte nélkül gyógyulhasson.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.