Heti Válasz: Obamához hasonló kampányfogásokat alkalmaznának Bajnaiék
Az amerikai elnök, Barack Obama kampányában használt választói adatbázis létrehozásában közreműködő céggel is felvette az Együtt 2014 a kapcsolatot, a demokraták mozgósításáért felelős két szakember pedig már most is segíti a Bajnai Gordon vezette pártszövetséget – írja a Heti Válasz.
A lap csütörtöki számában arról ír, hogy az amerikai elnökválasztás során az országos önkénteshálózatot szervező, ingadozó államokért felelős Jeremy Bird és Mitch Stewart jelenleg a szervezetépítésben segíti az Együtt 2014-et. Az Obama-kampány tanácsadóinak segítségét korábban maga Szigetvári Viktor is elismerte.
A Heti Válasz szerint az Együtt 2014 Barack Obama adatbázisához hasonlót kíván kiépíteni a Facebookon keresztül, amely adatgyűjtésről korábban Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke is állást foglalt.
A lap szerint Bajnai Gordonék az Obamáéhoz hasonló adatbázis kiépítése miatt felvették a kapcsolatot az online adományok gyűjtésére, támogatói hálózatok kiépítésére szakosodott massachusettsi NGP VAN Inc.-vel, amely az Obama-kampány egyik legfontosabb alvállalkozója is volt. Szigetvári Viktor, az Együtt 2014 kampányfelelőse erről a Heti Válasznak azt mondta, amerikai útja során valóban találkozott az NGP VAN vezetőivel, de szolgáltatásuk számukra túlságosan drága, ezért nem kötöttek szerződést, és nem dolgoznak velük. Hozzátette: az Együtt 2014 európai, és nem amerikai céggel tárgyal az esetleges adatbázis-kiszolgálói szerződésről.
Szigetvári a facebookos adatgyűjtésről azt mondta, a mai technikai viszonyok között az adatkezelés nem feltétlenül egy pártközpontban elhelyezett szerveren keresztül zajlik, ezért nyugodtan történhet az Európai Unióban vagy harmadik országban, az nem számít adattovábbításnak, csak adatkezelésnek: a szervert birtokló cég ugyanis nem férhet hozzá az érzékeny információkhoz.