2013. április. 02. 12:25 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 02. 12:27 Itthon

Tartásdíj-kalkulátort készítene a KIM - itt a Fehér könyv

Kamat-, tartozás- és tartásdíj-kalkulátor kialakítását is javasolja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az új polgári törvénykönyvvel (Ptk.) összefüggő úgynevezett Fehér könyvben, vagyis abban a stratégiai dokumentumban, amely az egy év múlva hatályba lépő kódexhez kapcsolódó jogszabályok megalkotását segíti.

Összesen két hétig lehet észrevételeket tenni az új polgári törvénykönyvvel (Ptk.) összefüggő úgynevezett Fehér könyvhöz, amelyet kedden bocsátott társadalmi vitára a KIM. A dokumentum azt hivatott elősegíteni, hogy az új Ptk. hatálybalépésének időpontjában - azaz 2014. március 15-én - a kapcsolódó jogszabályok tartalmilag összhangban legyenek a kódexszel, hivatkozásaik megfeleljenek az új Ptk.-nak, és a megváltozott jogszabályi környezethez szükséges információk hatékonyan eljussanak a jogalkalmazókhoz - olvasható a kormány honlapján megjelent tájékoztatóban.

A cél a magánjog zavartalanságának biztosítása - írja a Fehér könyv, amelyben javaslatot tesznek több, a jogalkalmazás megkönnyítését szolgáló kiegészítő eszközre is. Ezek között van egy kamat-, illetve tartozáskalkulátor kifejlesztése, amely segítségével a felhasználó kiszámíthatná a kiválasztott napon fennálló teljes tartozás összegét és annak összetevőit.

Emellett felvetik egy tartásdíj-kalkulátor létrehozását is, amellyel kapcsolatban felidézik, az új Ptk. bevezeti annak lehetőségét, hogy a bíróság ítéletében úgy rendelkezzen: a tartásdíj évente a következő év január 1-jétől a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett éves fogyasztói árindex növekedésének mértékével - külön intézkedés nélkül - változzon. A jogalkalmazók azonban jelezték: ez a rendelkezés várhatóan gyakorlati problémákat okoz majd, mert az éves fogyasztói árindex közzététele nem történik meg január 1-jén, így annak időpontjáig sem a jogosult, sem a kötelezett nem tudja, hogy az év első napjától pontosan mekkora a tartásdíj összege. Annak érdekében - folytatódik a Fehér könyv -, hogy a tartásdíj kiszámítása és a tartozás pontos összegének meghatározása ne okozzon minden évben újabb jogvitákat, célszerű lenne kifejleszteni a kalkulátort. 

A minisztérium álláspontja szerint ezek a kalkulátorok akkor töltenék be maradéktalanul funkciójukat, ha azokat a KIM fejlesztené ki és helyezné el a hivatalos honlapon. Perbeli alkalmazásuk pedig jelentősen könnyítené a felek és a bíróság helyzetét is - tették hozzá.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.