2013. március. 27. 07:05 MTI/Magyar Hírlap Utolsó frissítés: 2013. március. 27. 07:04 Itthon

"Értelmezhetetlen volt Bajnai levele" - az LMP nemet mond

Nemet mondtunk az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért legutóbbi megkeresésére is, ugyanis számunkra értelmezhetetlen volt a szövetség nevében fellépő Bajnai Gordon levele - nyilatkozta a szerdai Magyar Hírlapnak adott interjújában Szél Bernadett, az LMP társelnöke.

"Emlékeztetnék arra is, hogy az MSZP által összehívott ellenzéki kerekasztalhoz sem ültünk le, hiszen le akarjuk váltani az Orbán-rezsimet, s az ehhez elvezető útért felelős álbaloldali erőkkel sem kívánunk szövetkezni" - fogalmazott.

Hozzátette: az LMP már korábban többször demonstrált az alkotmányosság megvédése érdekében.

Hirdetés