2013. március. 20. 05:57 MTI/Magyar Nemzet Utolsó frissítés: 2013. március. 20. 06:00 Itthon

MN: frissítik az új metrókocsik vezérlőprogramját

Frissítik az új budapesti metrókocsik számítógépes vezérlőprogramját - írja a szerdai Magyar Nemzet.

Somodi László, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgató-helyettese a lapnak azt mondta: a francia gyártó, auz Alstom megkapta a Nemzeti Közlekedési Hatóság engedélyét a 2-es metró vonalán futó Alstom-szerelvények vezérlőszoftverének frissítésére.

Az elmúlt hónapokban kisebb elektronikai hibák naponta többször is előfordultak, ilyenkor nem működtek például a kijelzők, a kamerák vagy az ajtók, néhányszor az utasoknak is ki kellett szállniuk.

Mindezek azonban a metrózók biztonságát nem veszélyeztették, a következő két hétben pedig minden jármű számítógépes vezérlését frissítik. A BKK ettől a művelettől a leállások és a meghibásodások számának radikális csökkenését várja – mondta a vezérigazgató-helyettes.

Hirdetés