2013. március. 20. 12:57 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. március. 20. 15:50 Itthon

Hétmillió forintos kártérítés jár egy jogtalanul előzetesben tartott férfinek

Háromszorosan megsértette a magyar állam egy kérelmező jogait azzal, ahogyan 2007–2008 során előzetes letartóztatásban tartották - mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága tegnapi ítéletében. A férfit a Magyar Helsinki Bizottság képviselte.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága tegnap meghozott ítéletében megállapította, hogy a Magyar Helsinki Bizottság által képviselt kérelmezőt közel egy hónapig a magyar szabályok szerint is jogsértően tartották előzetes letartóztatásban; majd négy hónapon keresztül rendkívül rossz pszichés állapota ellenére nem vizsgálták meg a bíróságok, hogy ki lehet-e váltani az előzetes letartóztatását kevésbé korlátozó intézkedéssel, például házi őrizettel; valamint azzal, hogy nem ismerhette meg az előzetes letartóztatása alapjául szolgáló bizonyítékokat, a védelemhez való jogát is megsértették. Ez a jogsértés a magyar büntetőeljárás szabályaiból következett, az ítélet ezen pontja az egyezménysértő magyar szabályozás ékes bizonyítéka.

Az ítélet alapjául szolgáló ügy 2007. november 15-én kezdődött, amikor a kérelmezőt autólopás gyanúja miatt őrizetbe vették, majd november 17-én elrendelték előzetes letartóztatását annak ellenére, hogy erős indokok szóltak a szökés veszélye ellen, hiszen a kérelmező legális jövedelméből kiskorú gyermekét és családját tartotta el, lakáshitelt fizetett, és a vele szemben folytatott korábbi büntetőeljárás során minden tárgyaláson megjelent.

A férfi hiába kérte többször, hogy ismertessék vele az előzetes letartóztatását megalapozó bizonyítékokat, erre nem került sor, mert a hazai jogszabályok szerint erre a nyomozás során a hatóságok nem voltak kötelesek (és jelenleg sem azok).

2008. február 17. és március 11. között a kérelmezőt egy adminisztratív hiba miatt jogszerű bírói döntés nélkül tartották fogva, és még akkor sem engedték szabadon, amikor a börtönben elszenvedett szexuális erőszak miatt rendkívül súlyos pszichológiai problémái jelentkeztek. A kérelmezőt végül 2008. május 29-én engedték ki a börtönből, először házi őrizetbe helyezték, majd lakhelyelhagyási tilalom hatálya alá került, 2009 novemberében pedig minden kényszerintézkedést megszüntettek vele szemben. A büntetőeljárás azóta is tart, a kérelmező nem mulasztott el egyetlen tárgyalást sem.

Az eset pikantériája még, hogy a kérelmező vádlott-társát 2007 novemberében óvadék ellenében szabadlábra helyezték, pedig neki sem jogszerű jövedelme, sem bejelentett állása nem volt, és kiskorú gyermeket sem nevelt. Egy dolog szólt a javára: beismerő vallomást tett – a vallomás hiánya azonban soha nem lehet oka az előzetes letartóztatásnak.

A strasbourgi ítélet 18 ezer euró kártérítés 4500 euró perköltség megfizetésére kötelezte az államot.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.