Itthon HVG 2013. március. 20. 15:18

A Fidesz kommunistái jó kommunisták

A mi kommunistánk jó kommunista – ezt az elvet a folyamatossá és szigorúbbá teendő nemzetbiztonsági ellenőrzéseknél is meghonosítaná a Fidesz.

„A kommunista (szocialista) ideológia kiszolgálására létrehozott szervezet” volt-e a Hazafias Népfront? – tulajdonképpen erre a kérdésre is választ kell adnia a parlamentnek, ha elfogadja Demeter Ervin és Németh Szilárd fideszes képviselők módosító indítványát. Ők kiegészíttetnék ugyanis a nemzetbiztonsági ellenőrzésnél használatos kérdőívet, így a vizsgált személynek arra is válaszolnia kellene, „állt-e kapcsolatban” ilyen szervezettel.

HVG Zrt.

A törvényhozók az indoklásban is homályosan fogalmaznak, pusztán arra hivatkoznak, hogy „a nemzetbiztonsági kockázat teljes körű megítélését illetően szükséges a biztonsági kérdőíven a nemzetbiztonsági ellenőrzés alatt álló személy nyilatkozata a módosításban szereplő kérdésben”.

Érthető persze politikai értelemben az óvatosság, hiszen az Orbán-kormány kulcspozícióiban – külügy, belügy, közoktatásügy – akadnak volt MSZMP-sek, de a jegybank élére is volt állampárti tag került a miniszterelnök javaslatára. A mostani módosítási tervezet nyilvánvalóan kiterjeszti a kockázatnak tekinthető szervezetek körét, ugyanakkor úgy fogalmazta meg a két képviselő, hogy elfogadása esetén az ellenőrzést végzők kellő rugalmassággal járhassanak el, ha nekik tetsző jelöltről derül ki a vitatható politikai múlt.

A nemzetbiztonsági ellenőrzésről további részleteket a HVG e heti számában olvashatnak.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.