2013. március. 18. 16:24 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. március. 18. 21:16 Itthon

Jogellenes volt, hogy elzárták a tüntetők elől a Sándor-palotát

Míg a jogaikért tiltakozók ki voltak tiltva a Szent György térről, a pörköltre és fröccsre vágyók nem – írta közleményében a Helsinki Bizottság. A jogvédők azt írják, a munkaügyi bíróság szerint a rendőrség jogellenesen akadályozta meg a Sándor-palota előtti tüntetést múlt hétfőn.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kimondta, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) határozata jogellenesen akadályozta meg a köztársasági elnök rezidenciája előtti tiltakozást. Az is kiderült, a Terrorelhárítási Központ (TEK) intézkedése csak az alkotmánymódosítás miatt tüntetőket sújtotta, sörért és rántott húsért be lehetett jutni – írta közleményében a Helsinki Bizottság.

A Magyar Helsinki Bizottság munkatársai múlt hétfő délután bejelentést tettek a BRFK-n, hogy este 8 és fél 9 között tiltakozni kívánnak az Alaptörvény negyedik módosítása miatt. A jogvédők szónoklat meghallgatására készültek, amely felszólította volna Áder János államfőt, hogy vétózza meg az alkotmánymódosító csomagot.

Nem utasíthatta volna el a BRFK a civileket

A gyülekezést a BRFK határozatban, a TEK intézkedésre hivatkozva tiltotta meg; a rendőrök azt is leszögezték, hogy ők – mivel a TEK intézkedése nyomán a Szent György tér 2013. március 8. és 16. között nem minősül közterületnek – nem jogosultak eljárni. A civilek mindezt bíróságon támadták meg. Fábián Judit bíró tanácsa ma helyt adott a kérelemnek, és egyetértett a Helsinki Bizottság azon állításával, hogy a Szent György tér nem vesztette el a közterületi minőségét, így a bejelentést hatáskör hiányában nem utasíthatta volna el a BRFK.

A bíróság megkeresésére a TEK is azt a tájékoztatást adta, hogy a terület "műveleti területté" nyilvánítása nem jelenti azt, hogy a térre nem léphet be senki, csak annyit, hogy ott fokozott rendőri jelenlétre kell számítani, és ha védett személy biztonsága megköveteli, akkor korlátozásokra is sor kerülhet. A bírósági végzésből az is kiderül, hogy a TEK biztonsági intézkedése nem mindenkire vonatkozott. Így például szabad bejárásuk volt a téren működő kereskedelmi és vendéglátóhelyek alkalmazottainak, valamint az odalátogató vendégeknek. Vagyis míg a jogaikért tiltakozók ki voltak tiltva a Szent György térről, a pörköltre és fröccsre vágyók nem.

A bíróság egyetértett abban is a Helsinki Bizottsággal, hogy a BRFK és a TEK határozatai nem indokolták azt, hogy bármely védett személy biztonsága érdekében szükséges volt a tüntetés megakadályozása, ezért a BRFK döntése a gyülekezési jog aránytalan korlátozását valósította meg. Ugyanúgy, ahogy 2007-ben a Kossuth téri kordon is ezért volt jogellenes. A bíróság végzése ellen jogorvoslatnak helye nincs.
 

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.