2013. március. 16. 10:40 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 16. 10:39 Itthon

Mínusz 15 fok: a hét végéig hideg időre kell készülni

Folyamatosan javul az idő: mérséklődik a szél, megszűnnek a hófúvások. Ezzel együtt - bár több lesz a napsütés - hideg időre kell készülni, a leghidegebb órákban helyenként mínusz 15 fok is lehet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombatra kilenc megyére és Budapestre adott ki citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést hófúvás miatt. E szerint Somogy, Tolna, Fejér, Bács-Kiskun, Veszprém, Komárom-Esztergom, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyében, valamint a főváros területén szombaton is várható gyenge hófúvás, a friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet.

A meteorológiai szolgálat szombat reggel az MTI-hez eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében azt írta: a kisebb hóátfúvások délelőtt a Dunántúl nyugati felén, majd délutánra várhatóan országszerte megszűnnek. Szombaton napközben a Dunától keletre kisebb területen időnkénti havazás még kialakulhat, de ennek során nagyjából maximum 2 centiméternyi friss hó hullhat.

Az előrejelzés szerint szombaton az eleinte borult területeken is felszakadozik, csökken a felhőzet. Az ország nagy részén több-kevesebb napsütés várható, számottevő mennyiségű csapadék nem valószínű. A hőmérséklet kora délután mínusz 1 és plusz 4, késő este mínusz 8 és mínusz 2 Celsius-fok között alakul.

Vasárnap napos idő várható, csapadék nem valószínű. A szél viszont a keleti területek kivételével többfelé megerősödhet. A minimumhőmérséklet általában mínusz 12 és mínusz 7 fok között alakul, de egyes szélcsendes, derült, vastag hóval borított tájakon mínusz 15 fok alá is hűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és plusz 7 fok között alakul - írta a meteorológiai szolgálat.

Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.