2013. március. 15. 15:24 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 15. 16:56 Itthon

Még 79 települést nem lehet megközelíteni, százak várnak a mentésre

Jelenleg 79 elzárt település van az országban, 157 út pedig járhatatlan – közölte a belügyminiszter főtanácsadója péntek délután. Továbbra is 288 ember és 722 jármű vár arra, hogy kiszabadítsák a hó fogságából.

Samu Attila a 15 órakor összesített országos adatokat ismertetve azt mondta, összesen 11 535 embert mentettek ki 2970 hóban elakadt gépkocsiból, és őket központi melegedőbe, vagy más egyéb, erre a célra kijelölt helyre vitték.

A reggeli adatokhoz képest az áram nélkül maradt települések száma délutánra 22-vel emelkedve 129-re nőtt. A legkritikusabbnak számító közúton, az M1-es autópályán eddig 4 kilométernyit tudtak felszabadítani – tette hozzá.

A belügyminiszter főtanácsadója megemlítette, hogy a rendvédelmi szervek összefogásának köszönhetően a Fejér megyei Bodajk településről egy szülés előtt álló nőt szállítottak kórházba úgy, hogy a tűzoltók vitték ki az asszonyt a vasútállomásra, onnan a MÁV segítségével egy külön mozdonnyal vitték Székesfehérvárra, majd a vasútállomásról egy külön mentőautó rendőri felvezetéssel vitte be a kórházba.

Az asszony péntek reggel 7 óra 37 perckor egy egészséges fiúgyermeknek adott életet. Az anya, és Zoltán nevű kisfia jól van – mondta Samu Attila.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.