Itthon hvg.hu 2013. március. 14. 09:23

A Twitter után a Facebookot is beveszi Bajnai

Két nap telt csak el annak a bejelentése óta, hogy Bajnai Gordon elkezdett twitterezni, csütörtök reggel újabb közleményben tudatta az Együtt 2014, hogy az alapítójukat ezentúl a Facebookon is meg lehet találni.

A közlemény szerint Bajnai Gordon Facebook-oldalán az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetője fotókkal illusztrált életrajzát lehet elolvasni, valamint exkluzív tartalmakat és háttérinformációkat ígérnek.

Az egyes szám, harmadik személyben megfogalmazott posztok mellett lesznek személyes hangvételű bejegyzések is, amelyeket maga Bajnai Gordon ír majd.

A szóban forgó közösségi oldalt évekkel ezelőtt egy magánszemély kezdte el üzemeltetni puszta lelkesedésből, ennek köszönhetően már 18 ezren követik az oldalt.

Bajnai Gordon egyébként a hét eleje óta a Twitteren is aktív, a magyar miniszterelnökök sorában elsőként. A tweetek csütörtöktől a személyes Facebook-oldalon keresztül is követhetőek lesznek.

 

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.